Nem tartozik a nyilvánosságra Szijjártó Péter nyaralása - jelentette ki Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a kormányinfón. A külügyminiszter utazásait azután firtatták az újságírók, miután az Átlátszó lefotózta Szijjártót Szíjj László tiszakécskei vállalkozó luxusjachtján Horvátországban. A miniszter Facebook-oldala közben azt a látszatot kelti, hogy a Szijjártó teljes erőbedobással dolgozik, aznap ugyanis felkerült egy kép arról, ahogy éppen telefonál, a leírás szerint három balti ország külügyminiszterével egyeztet a fehérorosz válságról. Később Menczer Tamás külügyi államtitkára azzal magyarázta mindezt, hogy a „miniszter szabadságát tölti, és közben dolgozik”.

Szijjártó méltatlannak tartja, hogy ezt az újságírók megkérdőjelezik: „tényszerűen igazolható, hogy a fehéroroszországi válság ügyében tíz külügyminiszter kollégájával egyeztetett,

vagyis egyértelműen igazat mondott azzal kapcsolatban, hogy nyaralása alatt is dolgozott.”

Gulyás továbbá elmondta: a kormány tagjainak családi nyaralása magánügy, nem szoktak utána nyomozni. Arra is rákérdeztek, nem összeférhetetlen az, hogy egy olyan üzletember luxusjachtján nyaral, aki már két évtizede kötődik a kormányközeli megbízásokhoz, nagyrészt az ő cégei váltották Simicska bukása után a Közgép érdekeltségeit az építőipari közbeszerzéseken. Gulyás Gergely szerint Szijjártó egészen biztosan betartotta az ezzel kapcsolatos összeférhetetlenségi szabályokat, amelyek a képviselőkre vonatkoznak.

"Minden kormánytag maga adhat választ rá, hogy hol és kivel nyaral, kérdezzék meg őt."

hirdetés

- mondta. A minisztert arról is kérdezték, ő maga volt-e már a luxusjachton, ám Gulyás elmondása szerint nem, és nem is kapott meghívást. Szintén tagadta, hogy utazott volna valaha az OE-LEM nevű magánrepülőgépen, amellyel Orbán Viktor is utazott már, és az Átlászó szerint Szijjártó nyaralásában is szerepet kapott.



hirdetés