A járvány második hullámának tetőzésére számtalan matematikai és virológiai képlet van. (…) az egyik oldalon december 2-a, míg a másik oldalon január vége


- közölte a koronavírus- járvány várható tetőzéséről szólva a Miniszterelnökséget vezető miniszter a parlament alkotmányügyi bizottsága előtt. Az ATV tudósítása szerint Gulyás Gergely miniszteri meghallgatásán elmondta, hogy a három héttel ezelőtt bevezetett korlátozó intézkedések eredményét most lehet majd látni.

A tárcavezető a tesztelésekkel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt hetek tesztátlaga semmiben nem marad el az európai átlagtól. A pedagógusok megbetegedésének adataiból pedig lehet következtetni az országos adatokra is.

Mint mondta, a kormány már a szerdai ülésén foglalkozik a karácsonyi járványügyi szabályokkal. Ha nem tudnak döntést hozni, akkor a következő kormányülésen, december 9-én már lesznek világos szabályok karácsonyra, attól függően, hogy a szakemberek mennyire tudják előre jelezni a járványhelyzet alakulását - mondta.

Gulyás véleménye szerint a karácsonyi időszakra speciális szabályokat kell hozni. Úgy fogalmazott:

Jó lenne, ha ez a találkozásokat is érintené. Nem lesz olyan a karácsony, mint az eddigiek voltak. De a találkozásokat nyilván a családok között talán valamivel szélesebb körben is érdemes néhány napra lehetővé tenni.

Hozzátette, a külföldről történő beutazás kérdését is meg kell fontolni, mert nagyon sokan karácsonyra szeretnének hazajönni, még ha ennek számtalan veszélye is van.

Koronavírus - Még több hír a témában

Újra 150 felett az elhunytak száma

Már közel 8 ezren vannak kórházban.

Szerbia az orosz vakcinát teszteli

Szeptember óta először csökkent az új fertőzöttek száma világszinten

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!