A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt többek közt a vészhelyzet alatt benyújtott alkotmánymódosításokról is. Ezeket azzal indokolta, hogy a járványhelyzet ellenére az országgyűlési képviselőknek is dolgozniuk kell, mint mindenki másnak.

A Népszava feltett egy kérdést a miniszternek, ami arra vonatkozott, hogy

ha azzal kritizálja a magyar kormány az EU-t, hogy a járványügyi védekezés helyett LMBTQ-ügyekkel és genderkérdésekkel foglalkozik, akkor mi indokolta a veszélyhelyzetben benyújtott alkotmánymódosításokat, amelyek között szerepelt ez a téma is

- idézi a Telex.

Gulyás szerint az azonos neműek élettársi viszonya kapcsán a kormány csak fenntartotta azt a szabályozást, amelyet 2009-ben még a baloldali kormány fogadott el, és annak indoklását ajánlotta az emberek figyelmébe.

hirdetés

„A gyermekek egészséges testi és lelki fejlődésének biztosítása érdekében kell kizárni azt, hogy azonos nemű párok fogadhassanak örökbe”

- tette hozzá.



hirdetés