Cikkünk folyamatosan frissül!

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón nem csak arról beszélt, hogy augusztus 15. után sem lehet 500 fősnél nagyobb rendezvényeket tartani, szó volt a Hajógyári-sziget gátépítéséről is.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy

a kormány semmilyen beruházást nem támogat a Hajógyári-szigeten.

Élőlánccal üzentek a kormánynak a Hajógyári-szigeten

A kormány védműrendszer kiépítését tervezi a szigeten, ez viszont komoly pusztítással járna. Ez az, amit sokan nem szeretnének.

Hozzátette, hogy tudomásul veszik, hogy itt nem lakott szigetről van szó, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémiának pedig új helyszínt keresnek. A Velencei-tó már fel is merült mint lehetséges új helyszín. Gulyás ismertette azt a kormánydöntést is, hogy az épülő ferencvárosi kézilabda csarnokot a kormány Ferencváros tulajdonába adja.

Az Index-ügyről többen is kérdezték Gulyás Gergelyt, aki annyit reagált, hogy

Magyarországon addig van sajtószabadság, amíg a kormány ezekbe a témákba nem szól bele.

Később még annyit hozzátett, hogy a sajtószabadság érvényesül és érvényesült a portál működése alatt.

A miniszter elmondta, hogy a kormányülésen a Magyar Posta helyzetével is foglalkoztak. Megjegyezte, hogy a magyar gazdaság lehetőségei ma sokkal korlátozottabbak, mint a járvány előtt, a Posta esetében ráadásul veszteséges cégről van szó. Azzal egyetért, hogy a postások rendkívül keveset keresnek ezért még a mai napon levélben fordul az Európai Bizottsághoz, a szakszervezetekkel pedig elkezdenek tárgyalásokat folytatni a béremeléssel kapcsolatban.

Szóba került, hogy a külföldről hazatérő magyar állampolgárok számára pontosan milyen szabályok vonatkoznak. Gulyás elmondta, hogy a teszt elkészítésére el lehet hagyni a karantént, de annak lebonyolítása ugyanúgy fog zajlani, mint eddig. Vagyis a teszteket állami és magánszolgáltatónál is be lehet szerezni, azonban nem ingyenesek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!