A vírus nem mindennapi helyzetet teremtett, nyáron újraindulhat a turizmus a remények szerint


- mondta a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a Facebookra feltöltött évindító videójában.

Guller Zoltán úgy véli, a legjobb forgatókönyv szerint is legalább tíz hónap kell, hogy az ágazat el tudja érni a járvány előtti szintet. A jelenlegi helyzetben az az alapvető cél, hogy az újrainduláskor felkészülten lehessen várni a turistákat, és minél többen folytathassák a tevékenységüket, a jövőben versenyképes szereplői lehessenek az újrainduló turizmusnak.

A tavalyi év az egész világon drámai törést hozott a turizmusban, így Magyarországon is. A százezrek megélhetését és a GDP több mint 13 százalékát biztosító ágazat 2020 márciusában hatvan nap alatt "teljesen a padlóra került" - mondta Guller Zoltán, kiemelve, hogy a magyar kormány a helyzet súlyosságát felismerte, és az elsők között jelentette be a turizmus-vendéglátást segítő akciótervet, ami európai szinten is példaértékű volt. Az intézkedések elsődleges célja volt, és most is az közlése szerint, hogy a munkahelyeket megmentsék, és a vállalkozásokat életben tartsák.

Guller kitért arra, hogy a tavaszi óvatos újranyitást követően soha nem látott eredményt ért el a belföldi turizmus, "a belföld lett az új külföld", július-augusztus felülmúlta a 2019-es számokat.

A járvány második hullámában a kormány ismét azonnali lépéseket tett a szektor megsegítésére. A támogatás egyetlen feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra - sorolta. Hozzátette: az ideiglenesen bezárni kényszerült vállalkozásoktól átvállalták a bérköltségek felét, és járulékot sem kell fizetniük. Ezt a segítséget a vendéglátóhelyek, szálláshelyek, rendezvényszervezők mellett már a buszos vállalkozások, és az utazásszervezők is megkapták, és egészen addig meg fogják kapni, amíg újra nem nyitnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!