Az RTL Klubon futó NőComment! legutóbbi adásában Járai Máté a feleségével való nyitott házasságáról beszélt, a műsorban Gryllus Dorka is helyet foglalt, aki a Story magazinnak most bővebben is beszélt arról, amit színészkollégájától hallott.

Kapcsolódó

Járai Mátééknak volt egy szabályrendszerük, mi fér a nyitott házasságba, de aztán változtattak

Kollégával, baráttal soha nem akartak viszonyt kezdeni.

Gryllusnak nincs baja az ilyen típusú kapcsolattal:

Felőlem mindenki úgy él, ahogy akar. Senkit nem ítélek el, már csak azért sem, mert én sem voltam mindig monogám. Korábban éltem én is nyitott kapcsolatban. Nem én kezdeményeztem a nyitott kapcsolatot. Volt olyan párom, aki azt mondta, hogy nagyon szeret engem, de ha ebből hosszú kapcsolatot szeretnék, akkor ne legyen hűségi fogadalom, mert akkor csak hazugságba kergetjük egymást. Ez az ő koncepciója volt, én pedig azt mondtam rá, hogy jó. Működött, ameddig működött, akkoriban nem volt ezzel bajom, de nyilván nem vagyunk már együtt, úgyhogy valahol megbicsaklott ez a sztori. Ettől függetlenül elhiszem, hogy van olyan pár, akiknél jól működik a nyitott házasság.

Mint mondja, férjével, Simon Kornéllal soha nem merült fel ilyesmi közöttük:

Soha nem merült fel ilyen közöttünk. Még csak szóba sem került ilyesmi, de a NőComment! forgatása után hazamentem, és elmeséltem Korcinak, hogy Máté mit mondott a házasságáról. Mondtam a férjemnek, hogy én meghalnék, ha megcsalna, és azt mondta, hogy ő is. Ennyivel le is zártuk a témát, szóval, úgy tűnik, hogy a mi kapcsolatunkba most nem fér bele egy harmadik fél. Kornéllal annyira erős közöttünk a szerelem, a kötődés, a birtoklási vágy, vagy bárhogyan is nevezzük, hogy nem tudnék osztozni rajta. Most nincs fantáziám a nyitott házassághoz. Aztán lehet, hogy egyszer ezt másképp látom majd, hisz sosem lehet tudni, hogy mit hoz az élet. Most azt mondom, hogy képtelen lennék megcsalni őt, és belehalnék, ha félrelépne.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Story Magazin (@storymagazin_hu) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!