Grecsó Krisztián a Lakástalkshow című műsorban beszélt arról Lovász Lászlónak, hogy öccsével, Grecsó Zoltánnal mindig is nagy ambícióval dolgoztak, amiben erősen közrejátszott apjuk kudarcos, kisiklott élete, aki magas intelligenciája ellenére, abbahagyta a zenélést, a szavalást, az összes önkifejezési eszközt és inkább paraszt ember lesz, mint a szülei és hogy ugyanolyan örömet jelent majd ez számára.


Öröm volt, de nem úgy. Nem lehetett azt a lélekben motoszkáló hangot lecsillapítani. Ez a szédületesen nagy kudarc, amit ő megélt ezáltal, az nekünk egy nagyon nagy felkiáltójel lett, meg egy olyan örökös lendület, ami nem fullad ki. Mi mindenáron akartuk, hogy valamiben megtaláljuk magunkat és megkapaszkodjunk

- mondta.

Az író a gimnáziumi évek második felében kezdte azt érezni, hogy baj van és valamit muszáj csinálni.

Negyedikes gimis voltam és féltem attól, hogy el lehet rontani. Hogy elronthatod az életedet. Az nagy baj. Nem az történik, hogy ugyan már, csak nem vettek fel […] Emiatt én mindentől rettegtem, elképesztően szorongó srác voltam […] Mindent tragédiaként élt meg, ami az én elképzelt utamról el akart téríteni. Mondjuk a behívó parancs, miközben, könyörgöm, egy év volt a katonaság már akkor, de én azt éreztem, hogyha kiesek a ritmusból, akkor nem fogok majd továbbtanulni, mert már akkor nem fogok tudni úgy újra felkészülni és akkor nem jutok el a felvételiig. Saját magamban is kételkedtem […] és hatalmas megváltás volt a Tanítóképző, hogy bekerültem.

Grecsó a Tanítóképző után a Bölcsészkarra ment, ahova, ahogy fogalmazott, nagy kiváltság volt bejutni akkoriban.

Nagyon nehéz volt bejutni. Rendkívüli öntudatot jelentett, hogy te egyetemista lehetsz és tanulhatsz és hát, tiéd a világ. Okoskodtunk, sznobok voltunk, pojácák is egyébként

- mondta az író, aki nagyon élvezte az itt eltöltött éveket.

A Lakástalkshow november 11-től megy minden hétköznap 22 órakor a Sony Maxon, késő este pedig a Viasat3-on ismétlik.

Kiemelt kép: Neményi Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!