A Meglepetés magazin legújabb számában Görög Zita és Lackó Zsolt a gyereknevelés nehézségeiről és az ezzel járó problémákról beszélt. Az elején ugyanis a kapcsolatukat is megviselte az ezzel járó fáradtság, mesélte Lackó.

Zita minden éjjel többször felkelt Titihez, a szoptatás körül is voltak nehézségek és fájdalmak, napközben lelkizett a nagyokkal, emellett ott volt a háztartás, bevásárlás. Közben új házba költöztünk, ami egy pozitív változás, de rengeteg teendővel járt. Egy idő után már annyira elfáradtunk, hogy kettőnk között is megszaporodtak a konfliktusok, ami korábban egyáltalán nem volt jellemző a kapcsolatunkra. Hozzáteszem, én sem voltam még soha ennyire fáradt egész életemben. Élsportolóként gyakran feszegettem a fizikai teljesítőképességem határait, de nem gondoltam, hogy egy kisbaba ekkora kihívások elé állít.

Végül aztán rájöttek, hogy segítségre van szükségük, egy bébiszitter pedig megoldotta a problémáikat, így már bőven akad idejük magukra is. Görög emellett elmesélte, hogy sokáig nem akarta bemutatni párjának 11 és 12 éves két másik gyerekét, ugyanis nem bízott benne, hogy sokáig fog tartani a kapcsolatuk, de aztán Lackó sikeresen meggyőzte.

Nem titok, hogy eleinte nem bíztunk a kapcsolatunk sikerében. A korábbi csalódások és a hét év korkülönbség miatt sem. Bevallom, anyatigrisként viselkedtem, nem akartam elkapkodni semmit, mert a gyerekeimet jobban féltem magamnál. De Zsoltiról gyorsan kiderült, sok mindenben hasonlítunk egymásra.

Lackó jelenleg gyerekeket edz, mióta visszavonult a profi labdarúgástól, amiben bevallása szerint segítenek a nevelt gyerekei, mert általuk jobban érti és tudja kezelni ezt a generációt. Az interjú további részét a Meglepetés magazin legújabb számában lehet olvasni, ami ma jelent meg.

Kiemelt kép: Meglepetés magazin


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!