Naya Rivera idén júliusban vesztette életét a kalifornai Piru-tóban, ahová a kisfiával indult egy bérelt csónakban, de a rendőrök csak az alvó kisfiút találták meg a csónakban, míg a Glee - Sztárok leszünk! sorozatban ismertté vált, 33 éves színésznő holtteste csak napokkal később került elő. Most Rivera ex-férje és gyereke apja, Ryan Dorsey keresetet indított a helyi hatóságok és a csónakbérlő cég ellen is, melyben gondatlan emberöléssel vádolta meg őket.

Nyilvánosságra hozták Naya Rivera halálának okát

A színésznő egy hete tűnt el a Piru-tónál.

Dorsey - aki 2018-ban vált el Riverától - szerint a bérelt csónak "nem volt felszerelve biztonságosan hozzáférhető létrával, megfelelő kötéllel, horgonnyal, rádióval vagy olyan biztonsági mechanizmussal, amely megakadályozza az úszók elválását hajóiktól". Továbbá mentőöv és mentőmellény sem volt a csónakban szerinte. A kereset azt is állítja, hogy a tónál nem voltak figyelmeztető táblák, amelyek az úszókat potenciálisan veszélyes körülményekre, például erős áramlásra, gyenge láthatóságra és változó vízmélységre figyelmeztetnék.

Az alperesek egyelőre nem nyilatkoztak, derül ki a BBC híréből.

Kiemelt kép: Image Press Agency / NurPhoto / NurPhoto via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!