A szakember megbízatása a 2024-es, magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság végéig szól, klubbéli utódja megtalálásáig az MTK vezetőedzői posztját is ellátja.

Kapcsolódó

Rövid időn belül hosszú távú tervvel áll elő a kéziszövetség

Az olimpiai ciklus mellett 2024-ben hazai Eb is lesz, így kell kinevezni a női válogatott kapitányát.

Az új szakvezető októberben találkozik először a kerettel, a csapat október 6-án hazai pályán Portugália, október 10-én idegenben Szlovákia ellen lép pályára, majd a novemberi vb-felkészülést követően Spanyolországban szerepel világbajnokságon.

Óriási megtiszteltetés, hogy a magyar női válogatott szövetségi kapitánya lehetek, nagy kedvvel és tervekkel kezdem meg a feladatot

- emelte ki Golovin Vlagyimir.

"A 2021-22-es szezonban párhuzamosan az MTK csapatát is irányítom, ameddig a klub meg nem találja az utódomat és nem sikerül megfelelő módon rendezni az edzőkérdést. A válogatottal a fő célunk a következő három évben a párizsi olimpiára való kijutás. Ebben összhangban voltak a Szövetség és a jelenlegi klubom elképzelései, és a saját céljaim is. Készülök az Eb-selejtezőkre és a decemberi világbajnokságra, hamarosan összeáll a csapat stábja is. A keretben szóba vehető játékosok nagy részével dolgoztam már együtt, és tudom, hogy az utánpótlássikerek miatt sokan csodát várnak a felnőtt válogatottól is, én csoda helyett azonban elsősorban a munkában hiszek."

Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke azt mondta, az új olimpiai ciklus minden válogatott számára új időszakot hoz.

"Igaz, a magyar csapat életében egyfajta korosztályfrissítés már az elmúlt esztendőkben megtörtént, éppen a Golovin Vlagyimir által 2018-ban junior világbajnoki címre vezetett csapat több játékosa révén, de Tokiót követően tovább alakulhat a keret, immár az új szövetségi kapitány elképzelései szerint.

Szeretnénk, ha Párizsra igazán erős csapatunk lenne.

A juniorválogatottal minden megnyert

Az 51 éves szakember Odesszában született, 22 évesen, 1992-ben igazolt Magyarországra, ahol a Szolnok, a Kiskőrös, a Százhalombatta, a Hargita KC és a Dabas játékosa volt.

2010-ben kezdett el edzősködni, dolgozott a Százhalombatta férfi, a Kispest és a Bugyi női csapatainál. Az élvonalban a Kiskunhalas női csapatánál mutatkozott be, később irányította a Siófokot is.

2015 óta az MTK edzője, 2018-ban megkapta a női junior-válogatottat is, amellyel 2018-ban világ, 2019-ben Európa-bajnok lett.

A korosztályos válogatottakkal elért sikerei miatt korábban is felröppent a hír, hogy ő lehet a felnőtt nemzeti csapat kapitánya. Tavaly januárban a 24.hu-nak azt mondta, ha lenne megkeresés, akkor örülne, és biztos benne, hogy igent mondana.

Kapcsolódó

Golovin: Ha sikerül a nőket meggyőzni, hegyeket képesek megmozgatni

Cél nélkül nehéz élni, mondta az utánpótlással nagy sikereket elért edző, akit a közvélemény női kézikapitányként szeretne látni.

"Egyszer a véletlen már hasonló helyzetbe sodort, amikor Hajdu János lemondott, és igent kellett mondanom a juniorválogatottnak. Akkor is az döntött, hogy a csapat négy embere nálunk dolgozott, és tudtam, ha beszállok, nem hagynak cserben. A mostani felnőtt válogatott felével biztosan dolgoztam, és ismerem őket olyan oldalukról, hogy győztes típusok."

2020 májusában megerősítette, hogy felkérés esetén vállalná a kihívást, de csak úgy, ha megtarthatná vezetőedzői pozícióját az MTK-nál, tehát nem főállású kapitány lenne.

"Jobb, ha egy edző folyamatosan munkában van" - indokolta.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!