Bodzsár Márk Drakulics elvtárs című filmjének nemzetközi premierje Goán lesz, olvasható a Magyar Nemzeti Filmalap szerdai közleményében. A szerdán kezdődő A-kategóriás, nemzetközi filmfesztivál 76 ország friss filmterméséből mutat be válogatást, a seregszemlére három magyar alkotás is meghívást kapott. India nagyszabású, alapításának 50. évfordulóját ünneplő rendezvényén műsorra tűzik Ujj Mészáros Károly X - A rendszerből törölve című krimijét, az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című tévéfilmje pedig a versenyprogramban indul, amelybe mindössze 15 alkotás kapott meghívást. Az igaz történetet feldolgozó film az ötvenes évek elején, a Rákosi-korszak legsötétebb napjaiban játszódik Budapesten.

A Drakulics elvtársban a vámpír az igazi kommunista

Bodzsár Márk filmjének ragyogó az alapötlete. Az első igazi magyar vámpírfilm olyan sokat ígér, hogy abból nem is tud mindent betartani.

A Drakulics elvtárs című, szocializmusban játszódó vámpírfilmjét a fesztiválon láthatja először a nemzetközi közönség. A Nagy Ervin, Nagy Zsolt és Walters Lili főszereplésével készült filmre két hét alatt mintegy 64 ezren váltottak már jegyet a hazai mozikban.

Ujj Mészáros Károly X - A rendszerből törölve című, Balsai Móni főszereplésével készült thrillerét számos fesztiválszereplést követően vetítik Goán, az alkotát a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál szakmai zsűrije a legjobb film és a legjobb színésznő díjával jutalmazta múlt héten.

Walters Lili: Mindig nagy rejtély volt nőként definiálni magam

A legtöbben az Egynyári kaland suta Lucájaként ismerték meg, Walters Lili a napokban debütáló Drakulics elvtársban azonban már felnőtt nőként próbálja elcsavarni Nagy Zsolt fejét. Többek között erről a változásról beszélgettünk.

Kiemelt kép: Gerő Elektra


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!