A Trónok harca-könyvek szerzője, George R. R. Martin egy tévéinterjúban beszélt arról, mit gondol a könyveiből készült sorozatról, aminek a lezárásáért finoman szólva sem lelkesedtek a rajongók:


Megváltoztatta az életemet, többnyire pozitív módon. Bár visszanézve sajnálom, hogy nem sikerült a sorozat előtt maradnom. Mikor elkezdték forgatni, négy könyv már megvolt, és az első évad indulásakor már az ötödik is kijött. Tehát öt könyvnyi előnyöm volt, és ezek hatalmas kötetek, ahogy tudják. Nem gondoltam volna, hogy utolérnek, mégis ez történt. Beértek és lehagytak, ami kicsit furcsa volt, mert innentől a sorozat előttem járt, és kissé más irányokat vett

- mondta az írással híresen/hírhedten lassan haladó író, diplomatikusan utalva arra, hogy természetesen eléggé más lesz az ő befejezése, mint a sorozat közmegvetésnek örvendő fináléja. Hogy mi történik majd, arról persze semmit nem árult el, majd az utolsó könyvből derül ki, amin - mint mondja - még mindig dolgozik. Közben az HBO-nál már forog az első Trónok harca-spinoff, és nagyon úgy fest, hogy további bőröket is igyekeznek majd lehúzni a 2010-es évek legnagyobb sikersorozatáról.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!