Gráfok, halmazok, geometria, mértani sorozat, térgeometria, valószínűségszámítás - az Eduline cikke szerint a többi között ilyen témakörökből kaptak feladatokat a középszintű matekérettségi első részében a diákok. Az egyik feladatban még a BKK és a budapesti mobiljegyek is előkerültek - írja a portál.

Ma reggel a matematika írásbelikkel folytatódtak az érettségi vizsgák országszerte. Matekból mintegy 69 ezren középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáznak. A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart. A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésükre álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között, és a megoldás sorrendjét is meghatározhatják.

A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, a definíciók, az egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlik. Az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyek közül a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.

A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. Két részből áll, a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják. Az I. rész négy feladatból áll, ezek több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. rész öt, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!