Gáspár Zsolti gyerekkora óta küzd olvasási nehézségekkel, de csak húszéves korában állapította meg nála egy orvos a diszlexiát.

Sajnos, akkor nem mentem igazán utána a problémának, és annyiban hagytam. Úgy voltam vele, a tanyán remekül szót értek én a birkákkal és a tehenekkel anélkül is, hogy tökéletesen menne az olvasás

- mondta el a TV2 műsorvezetője a Blikknek. Hozzátette, akkor még nem gondolta, hogy egyszer a tévében fog dolgozni, így visszagondolva már hibának tartja, hogy nem kezelte a problémát, és nem fejlesztette magát.

Amikor nehézségbe ütközött a munkája során, akkor a kollégái, Demcsák Zsuzsa és Till Attila siettek a segítségére.

Látták rajtam, hogy gondban vagyok, amikor papírt adtak a kezembe. Izgultam, hebegtem-habogtam, levert a víz. Elmondtam, nekem bizony problémám van az olvasással, ők pedig azonnal felajánlották a segítségüket, amiért nem győzök eléggé hálás lenni. Demcsák Zsuzsa és Tilla tanított meg olvasni. A felvételek előtt egy órával már ők is megérkeztek, kijelöltek nekem egy külön kis szobát, ahol egy órán keresztül gyakoroltuk a szövegeket, amik le voltak nekem írva. Sőt, felajánlották, hogy a későb­biekben, amikor idejük engedi, még több órát, foglalkozást tartanak majd nekem.

Demcsák Zsuzsa azt mondta, az Ázsia Expressz forgatásán jött rá, hogy Gáspár Zsolti küzd az olvasással, azóta segíti, ahogy tudja.

Till Attila a Város vs Vidék című műsorban dolgozott együtt Gáspárral. Ő azt mondta:

Azonnal észrevettük, hogy valami nem stimmel, mert Zsolti nem azt olvasta és mondta, ami a papíron állt. Jó vele foglalkozni, mert egyrészt nagyon kedves ember, szórakoztató vele lenni. Másrészt pedig rendkívül szorgalmas, tényleg küzd azért, hogy egyre jobban menjen neki az olvasás. Remekül halad, látszik rajta a javulás, mert szorgalmasan gyakorol.

MEGNÉZEM A TELJES FILMET!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!