Az Állj fel című dal klipje méltó a visszatéréséhez, Csapó Ádám kreatív rendező különleges képi világot és animációkat is álmodott bele.


Gáspár Laci két év kihagyás után jelentkezett új saját dallal. Az X-Faktor mentora egy nehéz időszak után fordult ismét a zene felé, és mint mondja, évek óta várt lendületet kapott az alkotáshoz.

Állj fel című új dalával és klipjével kezdte újra alkotói munkásságát Gáspár Laci két év után. Az X-Faktorban mindig humoros mentor nehéz időszakon ment át, az elmúlt évek nyomot hagytak zenei karrierjén is. Ez azonban a múlté, hiszen lelkesebb és termékenyebb mint valaha.

- mesélte az Állj fel születését Gáspár Laci énekes, dalszerző.

„Az utóbbi években kicsit eltávolodtam a zenétől, sok volt a munka, az X-Faktort forgattuk. Örültem, hogy a családommal tudtam időt tölteni. De inspirációm is kevesebb volt. Nem vagyok én olyan, aki időre, mechanikusan ír zenét. Én évek óta vártam azt az erőt, azt a lendületet ami most megjött. Tüzet kaptam, és az életembe visszaköltözött a zene. Ez a dal az első lépcsőfok. Ez nagyon fontos nekem” - árulta el.

Váratlan helyről kapott erőt

„Az életemben vannak szakaszok, amikor nehezebb, sok a munka, nincs úgy idő, vagy nem vagyok annyira motivált. Én mélyen hiszek Istenben és mindent neki köszönök. Amikor ilyen helyzetben vagyok, megkérdezem, hogy mit gondol, mi a válasza erre a helyzetemre. Most is ez történt, és úgy éreztem, hogy azt mondja: Állj fel! Porold le magad, menj tovább! Nem ennyi volt, nincs még vége. Ez nekem erőt adott. Elmondhatom, hogy én írtam ezt a szöveget, de mégis úgy érzem, hogy úgy kaptam ezt a dalt, mint egy ajándékot” - részletezte élményét Gáspár Laci.

Különleges animációkkal készült

A dalhoz készült egy nagyon különleges klip is, mely Csapó Ádám, a CLAP! Studio tulajdonosának, a klip kreatív rendezőjének és szakmai csapatának, valamint Gáspár Lacinak a közös munkáját dicséri.

„Nagyon erős a dal mondanivalója és alapvetően a klipben Laci van a fókuszban, de úgy lett megalkotva, hogy az animációs elemekkel kiegészülve bárki beleképzelheti magát. Szerintem nincs olyan ember a legfiatalabbtól a legidősebbig, akinek ez a dal ne szólna valamilyen formában. Stúdiónkban hetente 10-15 előadónak/klipnek segítjük a munkáját, nagyon sok vizuális megoldással találkozunk. A mostani animációs videóklippel kreatív megközelítésre törekedtünk, ezzel is kiemelve a dal mondanivalóját. Lacival több mint 20 éve ismerjük egymást, több közös projektünk volt már, idén is folytatjuk a munkát nagyon sok újdonsággal készülünk” - nyilatkozta Csapó Ádám kreatív rendező.

VIDEÓ: Gáspár Laci - Állj fel!

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!