Augusztus végén került ki egy felvétel Gáspár Laciról, amin az látható és hallható, hogy az énekes összetűzésbe keveredett egy szórakozóhely személyzetével. A szóváltás részleteiről Balázsék rádiós műsorában mesélt először, most pedig a Story közölt további részleteket.

Én nem vagyok egy balhés ember. Sosem keveredtem ilyenbe, most sem akartam

- mondta Gáspár, aki a szórakozóhely szóvivőjének nyilatkozatára is reagált.

Kapcsolódó

Gáspár Laci kirohanása: a Bors megszólaltatta a szórakozóhely szóvivőjét

Nem csitul a balhé az X-Faktor mentora körül.

Megalázóan beszéltek velem, kidobtak, és még rasszista megjegyzést is kaptam. Ez az igazság, így indult a történet. Őszinte leszek, én vártam, hogy a tulaj felhív, és elnézést kér a történtekért. Vártam, hogy azt mondja, elhatárolódik az alkalmazottja viselkedésétől. Hideg zuhanyként ért, hogy ehelyett nyilatkozgat, és így védekezik. Életemben nem történt velem még ilyen, és bevallom, nagyon rosszul esik ez az egész.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!