A Story magazin készített interjút Gáspár Evelinnel, akit jelenleg a Survivor című túlélőshow-ban láthatnak az RTL Klub nézői. A celeb természetesen kitért a műsorra, ahol a legkisebb gondot az jelentette neki, hogy kevés volt az étel Dominikán.


Én az életemet gyakorlatilag végigdiétáztam, szóval a legkisebb bajom az volt, hogy éheznem kell. Amikor tudtam, hogy egy lakatlan szigetre indulok, erre számítottam. Amikor valamelyik csapattársam azon sírdogált, hogy nincs mit enni, az mindig felidegesített, mert arra gondoltam: ember, nem tudtad, hogy hova jössz? Nálam is eljött a mélypont, de úgy voltam vele, ha már szédültem az éhségtől, akkor sok vizet ittam. A fájdalom, az ételmegvonás nekem nem ismeretlen érzések, megtanultam csendben elviselni ezeket. Én úgy tapasztalom, hogy a nők sokkal szívósabbak, jobban viselik az éhséget, igaz, a férfiaknak elve a tápanyagszükségletük is nagyobb. Egy nő viszont, aki jól akar kinézni, szinte egész életében koplal.

A higiénia hiánya viszont kimondottan zavarta:

Az ételnél sokkal jobban hiányzott az ágyam és egy rendes mosdó. Főleg akkor, amikor jelentkezett nálam a havi baj. Ezt azok között a higiénés körülmények között igazán nehéz átélni egy nőnek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Story Magazin (@storymagazin_hu) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!