Az ESMA Reklám Zrt. képviseletében - közvilágítási oszlopokon elhelyezendő, egyedi megjelenéssel kapcsolatos megkeresésére - tájékoztatom, hogy az Önök által kihelyezni/elhelyezni kívánt egyedi reklámhordozók/választási plakátok vonatkozásában az oszlop tulajdonosokkal kötött szerződésünkre tekintettel nem áll módunkban oszlophasználati engedélyt/ajánlatot adni.


A Garancsi István érdekeltségéhez tartozó oszlopreklámokra specializálódott ESMA május 3-án ezzel e-maillel rázta le a közterületi reklámok kihelyezését kérő Demokratikus Koalíciót.

A reklámcégtől előzőleg Czeglédy Csaba, a DK EP-választási listáján szereplő ügyvéd kérte, hogy az uniós kampány idejére helyezze ki az ellenzéki párt plakátjait.

Az ESMA azonban az ELMÜ áramszolgáltatóra hivatkozva elutasította a kérést, miközben a Fidesz plakátjai számos településen már rég kint voltak a villanyoszlopokon.

Czeglédy Csaba a Pest megyei Választási Bizottsághoz fordult kifogással, amelyhez mellékelte a Fidesz oszlopplakátjairól készült fotóit is.

A testület szerdai döntésében helyt adott a kifogásnak, és kimondta, hogy az ESMA megsértette az esélyegyenlőség elvét. A választási bizottság döntésével egyben el is tiltotta a Fidesz-közeli céget a további jogsértésektől.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!