A hvg.hu-nak adott interjút Gálvölgyi János most megjelent, Hivatásos rajongó című könyve kapcsán, a beszélgetésben szó esett Pintér Béla egyik darabjáról, a Marshal Fifty-Sixről, melyben a színész is szerepet kapott. A mai magyar közállapotokról szóló darabról így vélekedik Gálvölgyi.


Lehetne azt is, hogy az ember csendes apátiával nézi az országot, ahogy mi tettük az előző ötven évben, hogy hát, ez van. Ez a darab nem így tesz, görbetükröt tart az emberek elé. Közben újra túl vagyunk egy választáson. És azt látjuk, hogy visszatértünk abba, amibe az én korosztályom beleszületett. Véget ért a gyűlölködés! Megszűnt az, hogy te fideszes vagy, te MSZP-s, te meg DK-s. Egy párt van, és négyévente szavazunk a Hazafias Népfront valamelyik kiválóságára. De hát, erre van igény! Ezzel nem szabad vitatkozni. Bár azt nem tudom, mert matematikából mindig hülye voltam, hogy akkor ez a kétharmadnak a hány harmada, de az ország nagyobb része. Ők ezt akarják, és jól érzik magukat benne. Hallottam kora tavasszal olyan ostobaságokat, hogy kormányváltó hangulat van. De hol? Melyik kapu alatt van ez a kormányváltó hangulat? Én nem találkoztam vele.

Gálvölgyi nem lát arra utaló jeleket, hogy konszolidáció indulna el a kultúra és a színház területén: "Miért indulna el? Nem vettem észre az elmúlt tizenvalahány évben, hogy akár egy apró gesztust tettek volna a másik irányba." A színész szerint ez a kormány szempontjából így van rendjén.

Mindent meg kell tenni, hogy az övék legyen minden. És az övék is. Meg is döbbenek mindig, ha elmegyek a benzinkúton az újságos polchoz, hogy még van egy olyan napilap, és egy-két hetilap (igaz, ezek mindig le vannak takarva), amely nem feltétlenül a kormánypártiakhoz szól. Ha majd ezek a lapok is megszűnnek, akkor végre békében fogunk élni, véget ér a torzsalkodás, a gyűlölködés, szeretni fogjuk majd egymást.

A színész azt is elmondta, szerinte a kabaré halott, az mindegy, lenne-e érdeklődés a műfaj iránt.

Hogy az embereket mi érdekli, az senkit nem érdekel. Az embereket érdekelné az oktatás, az egészségügy, de úgy látom, mást ez nem nagyon érdekel. Most a belügyminiszter fogja irányítani az egészségügyet. Eddig az volt, hogy ha valaki betartja a tízparancsolatot, akkor meggyógyul a lúdtalpa. Most úgy látszik, valami parancsszóra majd elmúlik az influenzája. Most vannak a stand uposok, akik között van is egy kitűnő tehetség, a Bödőcs. De kabaré már nincs. Lehet, hogy írók nincsenek már, mert aki le tudott írni három mondatot egy poénnal, az elment stand uposnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!