Szeptember 11-én, vasárnap 15 órakor a Centrál Színház szervezésében rendeznek gálát az idős színházi dolgozókat gondozó szociális intézmény, az 1950-ben Gobbi Hilda által életre hívott Ódry Árpád Művészotthon számára, hogy ezzel is segítsék a működési költségek előteremtését - olvasható a Centrál sajtóközleményében.

A Botos Éva színésznő kezdeményezésére megszülető eseményre a főváros szinte minden színházából érkeznek majd művészek, sőt, az énekes, hangszeres és prózai produkciók mellett a szegedi színészzenekar is fellép majd. Az Alföldi Róbert által vezetett est teljes bevétele a Lendvay utcai intézményhez kerül.

MTVA/Bizományosi: Branstetter Sándor

A gálán Ágoston Katalin, Andrádi Zsanett, Borbás Gabi, Cserna Lulu, Fehér Dániel, Földes Eszter, Für Anikó, Gryllus Dorka, Györgyi Anna, Hernádi Judit, Kakasy Dóra, Károlyi Krisztián, Kokas Katalin, Kelemen Barnabás és családja, Lengyel Tamás, Mácsai Pál, Magyar Olívia, Menczel Andrea, Nagy Sándor, Ódor Kristóf, Papp János, Pokorny Lia, Polyák Lilla, Sarkadi Kiss János, Schmied Zoltán, Szabó Éva, Szalai Kriszta, Szemenyei János, Szinetár Dóra, illetve a szegedi Teát Rummal színész zenekar (Krausz Gergő, Bánvölgyi Tamás, Vígh István).

Centrál Színház

Az eseményre jegyek a színház honlapján vásárolhatók.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!