A zenész Hajdú Péternek beszélt a börtönben töltött időről. Azt is elmondta, hogy miért nem mehetett a kápolnába.


Hosszú interjút adott Hajdú Péternek a Frizbi TV- Galambos Lajos, aki nemrég szabadult a rácsok mögül. A zenész többek között arról is beszélt, hogy egy botrány után egyszerűen kitiltották a börtön kápolnájából.

„Amikor bevonultam, egyszer elmentem és kellőképpen fel is készültem misedalokból, mert úgy volt, hogy én kísérem a misét. Különleges vendég érkezett aznap, a pannonhalmi főapát, Hortobágyi Cirill. Mi a rabokkal betanultuk az egyházi dalokat, hiszen én gyermekként kántornak készültem. Sajnos azonban elkezdődött a jópofáskodás. Kérdezték, hoztam-e kávét és cigit, vagyis kóstolgatni kezdtek. Ráadásul általában egy ilyen misén harmincan-negyvenen szoktak lenni, de akkora 120-an érkeztek és be is kellett zárni a kápolnát.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!