Galambos Dorina nemrég a Hot! magazinnak adott interjút, amelyben többi között beszélt a Pély Barnával való házasságáról, válásáról és a gyerekvállalásról is. Elmondta, hogy úgy élték az életüket exférjével, hogy minden nap fellépni jártak az ország különböző részeire, majd este beszámoltak egymásnak, hogy kivel mi történt, és ez éppen elegendő volt számára, mivel nem szeretne otthon ülős anyuka lenni.


Amiért elvesztettem anyukámat, gyakran felmerül bennem: mi van, ha velem is megtörténik? Az időből is kezdek kifutni, ezenkívül elég nagy bátorság gyereket szülni erre a világra! Vírus, háború, természeti katasztrófák, soroljam? Nem is akarok olyan sokáig élni. Már az 50 év is billeg! Na jó, maximum 60 éves koromig szeretnék élni. Nem várnám meg a járókeretet, ha nem muszáj. Én úgy élek, hogy mindennap jól érezzem magam, mert sosem lehet tudni, melyik nap lesz az utolsó. Eddig is csodás életem volt, tök jó dolgokat csináltam és éltem meg, szóval elégedetten halnék meg. Persze azért van még pár dolog a bakancslistámon!

Galambos Dorina is szerepelt a Sztárban Sztár! legújabb évadában, melynek első adásában már ki is esett, de azt elárulta, hogy azért vállalta el a szereplést, mert úgy érezte, kifogyott a zenei ihletből.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!