A rapper elmondta, milyen a közös babájuk Kulcsár Edinával, és azt is, hogyan látja magát idősebb korában.


Varga Márk, azaz G.w.M és felesége, Kulcsár Edina két-két gyereket hoztak előző házasságukból, idén májusban pedig megszületett első közös kislányuk, Amara.

A rapper a Tényeknek nyilatkozott:

"A család az első, és a legszebb dolog a világon. Jól vagyunk, nagyon jó a babám, nagyon szép a babám, sokat alszik, sokat eszik, teszi a dolgát"

– mondta Amaráról.

Kulcsár Edináról pedig ezt:

"Tényleg egy superhero, bármit lehoz. Zseniális ez az asszony, és nagyon hálás vagyok Istennek érte. A babától tud pihenni, a másik kettő picivel, vagy ha az enyémek ott vannak, akkor nyilván ott azért beindul az élet öt gyerekkel. Az elég erős menet. És akkor, ugye, még én vagyok ott a hab a tortán."

Azt is elmondta, hogyan látja magát idősebb korában:

"Mindenképpen az a célom, hogy a gyermekeim, illetve majd a vejeim, menyeim és az unokák körülöttem legyenek egy nagy asztalnál, és egy meghitt, békés áldás övezze az egész környezetemet."


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!