Nádudvari Péter már összefutotta Marci kezelése árának felét, de még egyszer ennyi pénzre lenne szükség a németországi terápia folytatásához.


Az ötéves Szabó Marci agydaganattal küzd, és a reményt számára egy németországi kezeléssorozat jelenti. A debreceni Nádudvari Péter összesen 400 kilométert fut érte, a megtett kilométereket pedig áruba bocsátja, hogy előteremtse a következő kezelés költségeit. A kampány kezdete óta három hét sem telt el, és a beavatkozás árának fele, egymillió forint már összegyűlt.

Azután, hogy a gyűjtés első hete alatt 488 ezer forint gyűlt össze, a napokban arról értesült Péter, hogy kevesebb, mint három hét után már 1 millió 10 ezer forint érkezett a kezdeményezése támogatására. A jótékony sportoló elmondta, a legmerészebb álmaiban sem gondolt arra, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora adomány gyűlik össze. A célja továbbra is kétmillió forint előteremtése, mert a németországi kezeléssorozat az általa támogatott kisfiú gyógyulásának a záloga.

Marci már évek óta harcol a gyilkos kór ellen. Miután a kemo- és a sugárterápia nem vezetett eredményre, a család rátalált egy speciális kölni kezeléssorozatra, amely az úgynevezett vírusterápián alapszik: olyan kórokozókat juttatnak a gyerek szervezetébe, amelyek csak a daganatos sejteket támadják meg.

A kisfiú szervezete jól reagál a németországi kezelésekre, csökken a daganat, így a család kitart a módszer mellett.

A Mátra-hegység területén található településen, Recsken élő Marci története eljutott Nádudvari Péterhez, aki már tizenegy éve foglalkozik jótékony sportolással. A 39 éves férfit – aki gyógypedagógusként dolgozik – mélyen megérintette Marci szívszorító története.

„Borzasztónak tartom, hogy a kis srácnak egy ilyen »szörnyeteggel« kell megküzdenie” – fogalmazott. Péter összesen 400 kilométert fut Marciért, melyek kilométerenkénti egységára 5000 forint. A legnagyobb kihívás az őszi vállalás lesz számára, melynek során a debreceni Nagytemplomtól Kékestetőig fut majd el egy hétvégén, összesen 160 kilométert megtéve.

A jótékony sportoló a következő vállalásokat teljesíti a kampány során:

- Futás a hortobágyi halastavakig (50 km) 2023 nyarán,

- Futás Debrecenből, a Nagytemplotól Kékestetőig (össztáv: 160 kilométer) 2023 őszén,

- és 190 edzéskilométer.

A kezdeményezésről bővebb információk – például a támogatás lehetőségei – itt olvashatók.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!