A Dob utcában ismerősek a kocsmák, a burgerezők, és a Klauzál téren is biztosan járt már legalább egyszer mindenki, aki legalább pár éve már Budapesten lakik. Ennek ellenére hajlamosak vagyunk elmenni a különböző helyek izgalmas történetei mellett, pedig a kőtábláktól a tűzfalfestményekig sok minden árulkodik arról, hogy különleges helyen járunk. A Hosszúlépés ügyvezetőjével, Merker Dáviddal, és a Hipernet túraBOTtal jártuk be a környéket olyan rejtett sztorik után kutatva, amik nem kerülnek be a turistakönyvekbe.
Idegenvezetés ingyen, mindenkinek
A túránk a Hosszúlépés. Járunk? programjának is része, de most már bárki végigjárhatja a Telenor Hipernet túraBOT segítségével. Akit mindig is érdekelt a helytörténet, de nem tud több ezer forintot kiadni minden hétvégén ilyen városjáró túrákra, annak a különleges chatbot tökéletes megoldás lehet: a program a Facebook Messengeren keresztül ad utasításokat és információkat a séta részleteiről. Olyan, mint egy virtuális idegenvezető, ráadásul nemcsak Budapesten, de több vidéki városban is lehet vele sétálni. Érdemes kipróbálni, soha nem tudni ugyanis, hogy milyen ikonikus helyek mellett megyünk el minden nap anélkül, hogy észrevennénk.
Rögtön ott van például a Lumen zöldséges és vele szemben a tűzfalfestmény, ami magát a zöldségest ábrázolja jelenlegi tulajdonosával, Uliczki Zsuzsival. A környéken a Lumen olyan, mint egy igazi közösségi ház, napközben boltként, este pedig akként működik, amire éppen kibérlik: kiállítóhelyként, közösségi vacsorafőző térként, vagy egyszerűen baráti összejöveteleknek otthont adó kiskocsmaként.
A boltot és a festményt egy sajátos, furcsa alakú tér veszi körül, aminek szintén különös története van: azért kezdték el itt kiirtani az épületeket, mert
egy hosszú sugárutat akartak felhúzni egészen a Madách térig,
ennek a kapuja lett volna az az óriási boltív, ami a téren ma is látszik, viszont a boltíven, a téren és a Dob utca ezen a furcsa szegletén kívül semmi nem készült el belőle.
A szedett-vedett téren aztán felhúztak egy modernebb házat, ami leginkább arról híres, hogy itt lakott Seress Rezső, a Szomorú vasárnap megzenésítője, akinek tragikus sorsáról mi is írtunk már egyik cikkünkben. Seress azzal kereste betevőjét, hogy a környék kocsmáiban zongorázott. Merker Dávidtól azt is megtudtuk, hogy a művész nem szerette elhagyni a kerületet, ha át kellett mennie Budára, már nem érezte jól magát. Szorongó, mindentől rettegő ember volt: hiába gyűlt össze több ezer dollárnyi jogdíja a tengerentúlon a Szomorú vasárnapból, annyira félt a repüléstől is, hogy soha nem vette fel a pénzt.
Szörnyű módon vetett véget életének a Szomorú vasárnap szerzője
Seress Rezső is az a művész volt, aki ha Amerikába születik, világsztár lehetett volna. Hiába hívták, ő maradt füstös pesti kocsmákban a zongora mellett. Tragikus módon, önmaga vetett véget életének 1968. január 11-én.
Az említett épület volt végül az a ház, ahonnan 1968 januárjában levetette magát az erkélyről: a zuhanástól azonban nem halt meg, kórházba került. Tetőtől talpig begipszelték, mozdulni sem tudott. Azaz épp csak annyira, hogy megfojtsa magát azzal a dróttal, amivel az ellensúlyt erősítették a gipszére. 1968. január 11-én történt, Seress Rezső 78 éves volt.
Ebben a házban lakott Presser Gábor is, aki személyesen ismerte Seresst, épp az alatta lévő emeleten volt a lakása. Később így emlékezett vissza a férfira:
Emlékszem, mindig a Szomorú vasárnapot hallgatta, mindennap, pontosan kettőtől hatig, egyik feldolgozást a másik után.
Korda György is a környéken született, a kerület valahogy vonzotta a nagy zenészeket.
A túraBOT és Dávid ezután a Kazinczy utcai zsinagógába terelt minket, amit sok pesti ismerhet. Ám közülük alighanem kevesen tudják, hogy az udvarba szabad a bejárás, itt pedig bepillanthatunk egy igazi zsidó közösség életterébe. Vannak itt lakóházak, iskola, hentes, pék, még étterem is. A századfordulón, amikor a zsidóüldözés egyre elterjedtebb lett, a helyiek rászoktak, hogy kívülről dísztelen, nem hivalkodó épületeket húztak fel maguknak, és csak belülről látszott mennyire nyüzsgő is a közeg valójában.
Ugyanez nem igaz a Síp utcai, 1907-ben épült szecessziós házra, ami a sétánk következő állomása volt. Ezt Löffler Samu Sándor tervezte, és az épület különlegessége, hogy bár a már kiéleződő politikai helyzetben épült, zsidó motívumokkal díszítették, és békességben megfért benne nemcsak zsidó, de minden más vallású és származású ember is.
Ritka szigete volt a békének a pesti antiszemita közhangulatban.
A zsidóüldözések után pár sarokra innen teljesen más témába kezdünk: a túraBOT a Rumbach Sebestyén utcára vezet minket, ahol Ubul és Dodó házassági évfordulójára felhelyezett kő emléktáblát találjuk az egyik ház falán. Bár a dolog valószínűleg erősen illegális, az elmúlt nyolc évben senkinek nem szúrt szemet a kis tábla, ami nem is baj: valószínűleg ez az egyik legromantikusabb házassági évfordulós ajándék, amit valaki adhat a párjának.
Végül a Károly körútra tévedünk, ahol szoborvadászatba kezdünk: itt rejtették el Herzl Tivadar gerillaszobrát, akiről kevesen tudnak a városban, pedig óriási szerepe volt a helyi zsidóság életében. A Kolodko Mihály által megalkotott szobor egy olyan embernek állít emléket, aki megálmodta Izrael államát: egy párizsi szobában, teljesen egyedül, mindössze három hét alatt alkotta meg a zsidó állam eszméjét, méghozzá megdöbbentő részletességgel. Dávidtól megtudtuk, hogy Budapesten nem értékelték igazán a munkáját, ami neki nagyon fájt, hiszen mégis itt született - végül Európa más országaiban próbált szerencsét. A szülőháza a Dohány utcai zsinagóga mellett állt, sajnos ma már óriási bérház van a helyén.
