Fürjes Balázs is megszólalt Karácsony Gergely Economistnak adott interjúja kapcsán. Párttársaihoz hasonlóan ő is szóvá tette, hogy a főpolgármester megjegyzést tett Orbán Viktor kormányfő testalkatára. Fürjes azonban egészen más oldalról közelítette meg az esetet, mint Dömötör Csaba vagy Hollik István.


A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a következő körítéssel tálalta a kritikáját:

A főpolgármester az angol lapnak lenézően nyilatkozott azokról, akik nem úgy néznek ki, mint ő. Azokról, akik nem magasak és vékonyak. Márpedig nagyon nem jó, ha egy politikus lenézi azokat, akik nem úgy néznek ki, mint ő. Karácsony Gergely azóta kénytelen volt bocsánatot kérni ezért a megjegyzésért. Kicsúszott a száján. Előfordul. Kár, hogy az Economist újságírójának mondta. Felteszem, magyarul, tolmáccsal, hiszen angolul nem beszél

- fogalmazott Fürjes, aki szembeállítja a főpolgármestert Orbán Viktorral, aki szerinte "jól beszél angolul. Fürjes szerint ez egy közepes méretű európai ország vezetőjétől alapvető elvárás. "Az uniós csúcsokon, bármely nemzetközi fórumon, tárgyaláson nagyon fontos, hogy két vagy több első számú vezető tudjon négyszemközt, többszemközt is tárgyalni, egyeztetni. Közvetlenül egymással. Annál is inkább, hiszen ezeken az eseményeken sok minden a csevegéseken, a kávészünetekben zajló beszélgetéseken, a reggelinél vagy a vacsorákon dől el, de legalábbis mozdul előre."

Az államtitkár szerint egy uniós ország nem engedheti meg magának, hogy olyan miniszterelnöke legyen, aki nem beszél angolul. Aki tolmács nélkül nem tud tárgyalni, érvelni, közvetlenül más államok vezetőivel, olyankor, amikor minden szónak jelentősége van.

Érdekes, hogy a sok különbség mellett ezt az egyet nem emelte ki az angol nyelvű lap: egyikük beszél angolul, a másik nem…

- írja Fürjes, aki szerint a "főpolgármester megjegyzését tekinthetjük nyelvbotlásnak, és akár el is nézhetjük neki, hiszen bocsánatot kért, különösen, mert van egy sokkal nagyobb probléma: egy világváros vezetője nem tud szót érteni mással nemzetközi találkozókon, nyelvi nehézségek miatt. Megkockáztatom, hogy az említett faux pas is az idegennyelv-tudás hiányából ered. A nyelvismeret ugyanis magabiztosságot ad. Egy vezető - legyen az vállalatvezető vagy egy ország miniszterelnöke -, ha otthonosan szeretne mozogni nemzetközi környezetben, hogy a lehető legjobban képviselhesse vállalata vagy nemzete érdekeit, nem spórolhatja meg a nyelvtanulást."


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!