Miért ne lehetne egy temetkezési vállalkozónak speciális TikTok-oldala, ahol a munkájával kapcsolatos információkat oszt meg? És hát van is, nem is egy, de minimum kettő. Múltkor már írtunk Caitlin Doughtyról, aki arról számolt be egy videóban, hogy hamvasztáskor mi történik a protézisekkel, implantátumokkal.

Kapcsolódó

Elárulta a temetkezési vállalkozó, mi lesz hamvasztásnál a mellimplantátummal, csípőprotézissel

Mi történik a fémmel, pacemakerrel, mellimplantátummal?

A Mirror most pedig egy kollégájának, Laurennek az oldalára talált rá. Ő egy videóban egy telefonhívást osztott meg.

Egy férfi azzal hívta fel, hogy egy nappal korábban az édesanyja meghalt a kórházban, és dacára az előírásoknak sikerült egy dobozban hazavinnie a holttestét. A doboz nem is fért be a kisbuszába rendesen, úgyhogy nyitott ajtóval, lassan tudta csak hazaszállítani.

Azt tervezte magán temetést tart, de aztán másnapra meggondolta magát, és felhívta a vállalkozót, hogy vigye el a testet, mert ő a családjával most nem tudja, mihez kezdjen.

Lauren azt írta a videóhoz, hogy rendőrrel kellett a testért mennie.

Egy másik videóban szintén egy anya temetéséről beszél. Ott

a fiú elvitte a nő képét, amit ki akarnak rakni a temetésnél, meg azokat a ruhákat, amibe temetni akarták. Lauren először meglát egy blúzt, aztán egy fülbevalót, aztán egy vérvörös tangát. Egy nagyjából 90 éves nőnek. A fia aztán magyarázta, hogy tudja, hogy fura, és ez egyébként egyfajta családi vicc, de az anyja egyetlen kérése az volt, hogy élénkvörös fehérneműben temessék el.

Oké, mondta Laurel, de nadrágot nem talált. A fia pedig mondta, hogy hát igen, nem véletlen, nem akarják, hogy legyen rajta, egyébként se nagyon viselt, meg a koporsóban úgysem látszik.

Nagy nehezen sikerült csak rávenni Laurennek, hogy azért adjanak rá valamit, mert egyébként látszódik is a koporsóban.

@lovee.miss.lauren

Just another day at the funeral home... #funeral #funeralservice #deathtok #bettywhite #red #SaveIt4TheEndZone #funeraldirector #fypシ #fy

♬ Bongo cha-cha-cha - Remastered - Caterina Valente

Egy harmadik videóban a temetkezési vállalkozó kérdésekre válaszol, például mi van, ha valaki tampont használva hal meg. Lauren azt mondja, általában akkor egy fiatalabb nőről van szó, akit boncolnak is, ilyenkor eltávolítják, de van olyan is, hogy így érkezik meg hozzájuk a holttest, akkor ők végzik el ezt a feladatot.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!