A szülés utáni depressziót (postpartum depression, PPD) csupán az 1980-as évek végén kezdték el felismerni, pedig a WHO adatai szerint világszinten a terhes nők 10, a nemrég szültek pedig 13 százaléka éli át. A fejlődő országokban rosszabb a helyzet: itt az új anyák 20 százaléka szenved tőle. Bár kutatások folynak a megértésére, egyelőre még mindig kevésbé ismerjük - ezért lehet fontos a Kenti Egyetem felfedezése.
A kutatók rájöttek ugyanis, hogy a fiúnak életet adó anyák 71-79 százalékkal nagyobb eséllyel esnek át egy ilyen mentális időszakon. Az is kiderült, hogy azok, akiknek komplikációk lépnek fel szülés közben, 174 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek depresziósak a gyerekük mellett, de
érdekes, hogy a korábban is mentális problémákkal küzdő anyák esetében ez az esély jelentősen lecsökken.
Az egyetem kutatói úgy gondolják, hogy ez azért van, mert a már korábban is tüneteket mutató nők könnyebben élnek a segítség lehetőségével, hiszen már korábban is részük volt benne: valószínűleg van bejáratott pszichológusuk vagy jól ismert orvosuk, akihez tudnak ilyenkor fordulni. Azok azonban, akik nem éreztek még ilyet, és nem volt szükségük segítségre, elveszettebbnek érezhetik magukat.

A tudósok szerint egyébként ez a felfedezés rengeteget segíthet abban, hogy időben felismerjük a rizikófaktorokat, és felajánljuk az anyák számára a szakértői segítséget. A kutatásból kiderül, hogy a fiús anyákat előbb el kell kezdeni felkészíteni a szülés utáni depresszió lehetőségére.
"A PPD egy olyan dolog, ami teljes mértékben megelőzhető" - írta egy sajtóközleményben Dr. Sarah Johns, a kutatás egyik vezetője. "Korábban már bebizonyították, hogy ha felajánljuk a veszélyeztetett helyzetben lévő nők számára a segítséget, megelőzhető a kialakulása."
A Social Science and Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány kimutatja, hogy a fiúgyermek fejlődése és a szülés közbeni komplikációk mind okozhatnak gyulladásos immunválaszt, ami most már egyre valószínűbb, hogy összefüggésben áll a depressziós tünetekkel - nemcsak szülés után, hanem egyébként, az élet többi szakaszában is.
Nagy Nikoletta korábbi cikkei
- Ha nem fizet, tömegesen törli a fotóit a népszerű képszolgáltató
- Embert küldene a pokoli bolygóra a NASA
- A lámák menthetnek meg minket a halálos influenzától