Gothár Péter zaklatási ügye nem a metoo-mozgalom egy állomásaként fog bevonulni a történelembe, sokkal inkább politikai botrányként: a kormány ugyanis az esetre hivatkozva kezdte a kormánykritikus színházak ellen fordítani a kultúrharcot. Az egyeztetés nélkül összedobott, rohamtempóval elfogadott törvény - Karácsony Gergely szerint diktátum - kapcsán a Magyar Hang december 13-i számában hosszú összeállítást közöl, melyben több művészt is megkérdezett a témában. Itt beszélt Péterfy Bori a címben idézett témáról, szerinte ugyanis, a Gothár-ügyre hivatkozva bele lehet állni a színházakba, akkor ezen az alapon az egyházaknak sem teremne sokáig babér, hisz a katolikus egyház molesztálási botrányai most már széles körben nyilvánvalóak. Jordán Tamás pontosan ugyanígy látja az esetet:


szégyellheti magát az, aki kitalálta, hogy a Gothár-ügyet kell ürügyként felhasználni a színházi szféra átalakításához.

- nyilatkozta a lapnak. Orlai Tibor is a Gothár-ügy politikai ürüggyé tételét emelte ki, míg Thuróczy Szabolcs arról beszélt, amiről sokan hajlamosak elfeledkezni, jelesül, hogy a kormány úgy tesz, mintha a kultúratámogatás az ő adományuk lenne, miközben azt az állampolgárok adójából fedezik. Több megszólalónál visszaköszönt az is, hogy a mostani salátatörvény már afféle rúgás a földön fekvőbe, hiszen a tao-támogatások elvételével így is rengeteg piaci szereplő került méltatlan helyzetbe, ha nem épp a megszűnés peremére.

Kiemelt kép: Berecz Valter / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!