Fucsovics Márton két szoros szettben jobbnak bizonyult a svájci Henri Laaksonennél a 481 ezer euró (170 millió forint) összdíjazású genfi salakpályás férfi tenisztorna keddi első fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.

A mérkőzés a világranglistán 44. Fucsovics elbukott szervajátékával kezdődött, de a magyar játékos nullára megnyert gémmel azonnal visszabrékelt. Ezt követően újabb adogatójátékot vett el a selejtezőből főtáblára került hazai ellenfelétől (150.), amellyel 4:1-re meglépett.

A folytatás azonban nem alakult ilyen simán: Laaksonen is hozta a második bréket, és 4:4-nél utolérte magyar ellenfelét. Fucsovics visszaszerezte a vezetést - szervagémjében pontot sem engedélyezett svájci riválisának -, majd játszmát érő bréklabdához is jutott, amelyet azonban nem tudott kihasználni.

Nem úgy, mint 6:5-ös előnyénél a következő brék- és játszmalabdáját.

A második szett elején mindketten hozták saját szervagémjüket, majd Fucsovics 3:2-es vezetése után sorozatban négy brék követett. Laaksonen egyenlítését követően a végjátéknak ezúttal is 5:5-ről vágtak neki a felek, és nagy küzdelem végén ismét a magyar bizonyult jobbnak, aki újabb bréklabdával zárta le a mérkőzést, amely 1 óra 50 percig tartott.

Fucsovics nyolcaddöntős ellenfele a 32 éves horvát Marin Cilic (46.) vagy a 19 éves svájci Dominic Stephan Stricker (419.) lesz, utána pedig az első helyen kiemelt világklasszis, Roger Federer (8.) következhet a negyeddöntőben.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Fucsovics Márton - Henri Laaksonen (svájci) 7:5, 7:5

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbálja ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Kérjük, tartsanak minél többen velünk, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni. Fizessenek elő, olvassanak, kövessenek minket, vitatkozzanak velünk, adjanak ötleteket. Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!