A nemrég edzőt és klubot is váltó Fucsovics Márton hétfőn sikerrel kezdte az 5,2 millió euró összdíjazású, monte-carlói salakpályás tenisztornát, miután az első fordulóban legyőzte a 12. helyen kiemelt Nikoloz Basilashvilit.


A magyar és a grúz játékos az első szettben sokáig fej fej mellett haladt, 5-5-nél azonban Fucsovics brékeni tudta ellenfelét, majd kiszerválta a játékrészt. A második játszmában hamar elveszítette az adogatását egy maratoni játék végén, ezt az előnyét Bashilashvili meg tudta őrizni (6-3-mal egyenlített), így jöhetett a mindent eldöntő harmadik szett.

Ebben a felvonásban Fucsovics ellentmondást nem tűrően játszott, a második játékban fogadóként nyert pontot, majd ellépett 5-0-ra. Fogadóként is öt meccslabdáig jutott, ám ebben a gémben nem tudta lezárni a mérkőzést. Adogatóként aztán bréklabdát is kellett hárítania, de végül kiszerválta a meccset, 125 perc alatt nyert.

Az ATP1000-es torna második fordulójában, a legjobb 32 között a francia Adrian Mannarino vagy a brit Cameron Norrie lesz az ellenfele.

A magyar játékos párosban is indul a versenyen, az argentin Guido Pellával alkotott duójuk első ellenfele az olasz Matteo Berrettini, Fabio Fognini kettős lesz.

Eredmény - ATP-torna, Monte-Carlo, 1. forduló

Fucsovics - Basilashvili (grúz, 12.) 7-5, 3-6, 6-1

Fotó: MTI/EPA/Mast Irham


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!