Amint arról mi is beszámoltunk, nyolc nappal ezelőtt brutális kutyatámadás történt Csókakőn.

Léna és anyukája épp a nagymamától tartottak hazafelé, amikor egy rottweiler gyakorlatilag kitépte édesanyja karjaiból a kislányt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy többször is megműtötték és hét napra kómába esett.

A kutyát épp meg akarták etetni, amikor meghallhatta a gyerekhangot és kiszökött az utcára. A gazdája azonnal utánarohant, de nem hallgatott rá, sőt őt is megharapta a lábán és a kezén.

A gyermeket mentőhelikopter szállította kórházba és szerencsére egy hétnyi aggodalmaskodás után jobbra fordult a helyzet.

"Megjártuk a poklok poklát a héten, de örömmel mondom, a kicsi Léna elhagyhatta az intenzív osztályt, és kinyitotta a szemét. Hosszú és nehéz út vár még ránk a gyógyulásig, de már legalább elindultunk rajta. Most is itt vagyunk mellette, dajkáljuk, amikor csak tudjuk"

– árulta el a Borsnak a kicsi édesapja, aki egy Facebook-bejegyzésben többször is köszönetet mondott azoknak a "rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek és idegeneknek", akik támogatták őket a nehéz időszakban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>