A koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Franciaországban 562-re emelkedett szombaton, ami 112-vel több, mint az előző nap, a kórházban ápolt beteg száma pedig 6172, közülük több mint 1500-an vannak intenzív osztályokon.


Miközben országszerte készülnek a kórházak a betegek tömeges érkezésére, a védőfelszerelés hiányától tartó egészségügyi dolgozóknak az egészségügyi tárca azt jelezte, hogy 250 millió maszkot rendelt meg. Jelenleg 86 millió maszk áll az állam rendelkezésére, ebből hetente mintegy 24 millió maszkot használnak fel az egészségügyben és más területen dolgozók. A következő két hétben a kórházak és az idősotthonokban dolgozók élveznek elsőbbséget az ellátásban.

"A helyzet tovább fog súlyosbodni, mielőtt a karantén eredményei jelentkeznek" - mondta Olvier Veran egészségügyi miniszter, aki szerint jóllehet, a diagnosztizált fertőzöttek száma 14 500, a valós szám 30 és 90 ezer közé tehető, miután sok betegnek nincsenek tünetei. A tesztelést illetően a tárcavezető elmondta, hogy a betegek, az idősek, a terhes nők és az egészségügyi dolgozók élveznek elsőbbséget, de az általános karantén feloldása után remélhetőleg egyszerűbb és gyorsabb diagnosztikai módszerrel még több embert lehet majd tesztelni és kiszűrni.

A külügyminisztérium eközben a mintegy 130 ezer külföldön rekedt francia turista hazaszállítását szervezi.

Kétszáz fölé emelkedett szombatra az új típusú koronavírus okozta járvány brit halálos áldozatainak száma. Az előző 24 órában 53 ember halt meg, mindannyian Angliában. Az Egyesült Királyság egészében így már 233 halottja van a járványnak.

A brit állami egészségügyi szolgálat adatai szerint az utóbbi egy napban elhunyt betegek közül a legfiatalabb 45, a legidősebb 94 éves volt, és mindegyikük krónikus betegségekkel küszködött fertőződése előtt. Az NHS tájékoztatása szerint szombatig az Egyesült Királyságban 72 818 szűrést végeztek és 5018 páciens szervezetében mutatták ki a Covid-19 betegséget okozó új koronavírust.

A brit kormány előző este bejelentett rendelete alapján szombattól országszerte zárva tartanak a pubok, az éttermek, a kávézók, a szabadidőközpontok, a mozik és a színházak, hétfőtől pedig szünetel a tanítás az iskolákban. Boris Johnson miniszterelnök közölte: bízik abban, hogy ezekkel az intézkedésekkel tizenkét héten belül ellenőrzés alá lehet vonni a járványhelyzetet az országban.

Kiemelt kép: JC MILHET / HANS LUCAS


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!