Franciaországban augusztus 1-től kötelező lesz a maszkviselés minden nyilvános zárt helyen a koronavírus-járvány második hullámának megelőzésére - jelentette be kedden Emmanuel Macron államfő.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/246111-273075-1665610984-201847-245012-1594735204-080-hl-nvigilanti-1184277.jpg)
Vannak arra utaló jelek, hogy a járvány mégiscsak egy kicsit újra megindult, ezért meg kell előznünk és fel kell készülnünk a második hullámra
- mondta a köztársasági elnök a francia forradalom kitörésének évfordulóján tartott nemzeti ünnepen adott hagyományos élő televíziós interjúban.
Készen állunk (a második hullámra), elegendő készlet és utánpótlás is rendelkezésre áll, és a gyakorlatban is megszervezetünk mindent, ami lehetővé teszi, hogy szembenézzünk a járvány megugrásával, ha megtörténne
- tette hozzá.
Emmanuel Macron megerősítette, hogy a kormány nem rendel el még egyszer általános karantént, és a hatóságok mindent megtesznek a második hullám megelőzésére. Ennek érdekében bármely francia állampolgár, orvosi ajánlás, recept vagy tünetek nélkül is ingyen teszteltetheti magát.
forrás: mti; kiemelt kép: Afp