Június 11-én izgalmas hangok gyűrik fel Kőbánya kora nyári légrétegeit, egy nappal előtte pedig a jövő ügyes magyar zenészei mutatkoznak be a Turbinában.


Nem sok helyen történik meg a világban, hogy csak azért tárul szélesre egy szupernagyvállalati corporate zseb, hogy a szenzorainkat hamar elbűvölő kortárs zenészek állhassanak színpadra, párezer ember pedig baráti áron (sőt, akár éppenséggel ingyen, ahogyan most június 10-én a nyolcadik kerület kulturális olvasztópontján, aztán másnap egy csodás ipari létesítménynél) nézhesse meg őket.

A Telekom Electronic Beats márpedig jó ideje ebben a hajóban evez, és a kulturálisan kiüresedett koronahónapok után végre ismét fesztivált szerveznek, délutánból estébe nyúlóan.

Ezúttal egynaposat, azt viszont feltöltik mindennel. Eleve a helyszín is már táguló pupillákért kiabál, hiszen a négy kisüzemi kraft sörfőzde Maglódi úti főhadiszállása nem más, mint egy sok mindenre ösztönző, levegős, hatalmas indusztriális tér, a tövében kibelezett Kispolskikkal, a határán pedig felhőkbe nyúló gyárkéményekkel. Remélhetőleg a nemzetközi fellépőket is motiválni fogja, köztük a kólahimnuszért felelős Elderbrookot:

És legfőképpen a legendás zenekart, a Django Djangót, akiknek a neo-pszichedeliája csak úgy érett az évek alatt, mint egy jó palack asztali vörös:

Magyar részről becsatlakozik még a titokzatos maszkos producer, Hundred Sins, akinek zenéiért sorban állnak a legmenőbb énekesek és repperek Beton Hofitól Azahriah-ig, és hazarohanni sem kell a koncertek után, mert a Moonbase Patel Disco, egy Tolo és Lau B2B és a gyorstechnós CRIME-fiúk rántják le rólunk a maradék kalóriákat.

Rajtuk kívül egy nagy rakás helyi kulturális erő gondoskodik majd arról, hogy a zenén túl egyéb terepekre is elvigyen a nap folyamán. Szeri Viktor és táncosai a kiégés jelenségét mozdulják majd körbe, Bitó Katalin és két szlovén kortárs táncos pedig a fiatalokra nehezedő teljesítménykényszert dolgozza fel, workshopon táskára nyomathatunk vágyott mintákat ingyen a Vörös Réka Stúdióval, és shoppingolhatunk vintage göncöket Instagramon túlnőtt ruhaárusoktól, továbbápedig kézműves cuccokat is.

Kitelepül még a tajvani finomságokat szemléző 101BISTRO, a Popsi jégkrémnagyhatalom, és persze dőlni fog a kézműves sör a Mad Scientist és a Horizont jóvoltából, szóval semmilyen akadály nem emelkedik végül a magasba, hogy a legsokoldalúbb nyárnyitót éljük át június 11-én.

Aki pedig arra kíváncsi, kik viszik majd messzire zenéjükkel Magyarország jóhírét 2030-ban, az ne hagyja ki

a bemelegítő eseményt
egy nappal korábban, mert a Telekom Electronic Beats progresszív zenei tehetségkutatójának nyertesei töltik meg élettel a Turbinát.

Június 11, Főzdepark, szabadtér, ingyen, délutáni starttal. Facebook-esemény itt!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!