Beletelik majd egy kis időbe, amíg még megemésztjük a Forma-1 Német Nagydíján történteket. Az eső rendesen megkavarta a hockenheimi futamot, melyet végül Max Verstappen nyert meg az utolsó helyről rajtoló Sebastian Vettel, valamint Danyiil Kvjat előtt. A Mercedes számára rémálom volt a verseny, Valtteri Bottas kiesett, Lewis Hamilton pedig csak azért szerzett pontot, mert a két Alfa Romeót utólag megbüntették.

Megbüntették Räikkönenéket, módosult a Német Nagydíj végeredménye

Lewis Hamilton így mégis szerzett pontot, mint ahogyan Robert Kubica is.

A nemzetközi lapok is az év versenyeként számoltak be a nagydíjról. Lássuk, mit írtak világszerte:

Nagy-Britannia:

The Guardian: "A Mercedes a hazai győzelem helyett egy csúfos vereségbe szaladt bele, olyanba, amelyet az elmúlt öt évben a Forma-1-ben domináló istálló nagyon ritkán élt meg. A német csapat egyfajta istenségként ült a sportág képzeletbeli trónján, most azonban a szürke és esős hockenheimi hétvége után Toto Wolff csapatfőnök armageddonról és apokalipszisről beszélt. A győzelmet Max Verstappen, a Red Bull pilótája szerezte meg a Német Nagydíjon olyan érett versenyzéssel, amelyet a 21 éves hollandnál jóval idősebb és tapasztaltabb pilóták is megirigyeltek volna."

Olaszország:

La Repubblica: "Egy őrületes Német Nagydíj. Eső, biztonsági autó és számos kiesés - Hockenheimben minden megtörtént. Végül Verstappen ért célba elsőként, megelőzve Vettelt és Kvjatot. Elképesztően izgalmas futam volt, a szezon eddigi legjobbja."

Corriere dello Sport: "Max Verstappen egy hihetetlen Német Nagydíjat nyert meg. A Red Bull holland pilótája zuhogó esőben győzött Hockenheimben, egy olyan futamon, amely tele volt izgalommal, kiesésekkel és kockázatos stratégiákkal. Az utolsó helyről startoló Sebastian Vettel másodikként dobogóra állhatott."

Spanyolország:

Marca: "Max Verstappen állva hagyta az ellenfeleket az esőben. Egy kaotikus és egyben izgalmas versenyen a holland pilóta az idénybeli második sikerét aratta, Vettel pedig az utolsó helyről a másodikra jött fel. A Mercedes istálló a futam végén pont nélkül állt, de aztán az Alfa Romeo két versenyzőjére utólag kiszabott időbüntetés miatt a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton két pontot mégis szerzett."

Ausztria:

Kleine Zeitung: "Drámai verseny volt, amely lehet, hogy az utolsó lesz a hockenheimi Forma-1-es pálya történetében. Volt azonban olyan, aki megtalálta a sikerhez vezető utat a káoszban: Max Verstappen, az idei Osztrák Nagydíj győztese, kiváló versenyzéssel győzni tudott."

Svájc:

Blick: "Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb Forma-1-es versenye volt a vasárnapi Német Nagydíj! Max Verstappen győzött, Sebastian Vettel a 20. helyről startolva második lett. Micsoda futam, micsoda izgalmak, micsoda káosz - és micsoda bukás a Mercedes számára! Az Ezüstnyilak nagy pofont kaptak Hockenheimben."

Nyitókép: Mark Thompson/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!