Forgalommal szemben közlekedett egy tiszavárkonyi lakos tegnap délben a kocsijával Szajol belterületén.


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a sofőr egy belterületi parkolóból akart a 4-es számú főút Szolnok felé tartó forgalmi sávjába hajtani, de a kanyarodáskor a Szolnokról Törökszentmiklós irányába haladó forgalmi sávba hajtott a kocsijával, szemben a forgalommal.

A szolnoki egyenruhások épp ellenőrzést hajtottak végre a szóban forgó főúton, így a szolgálati kocsijuk fedélzeti kamerája rögzítette az eseményt. A rendőrök azonnal a jogsértő után mentek, aki időközben észlelte figyelmetlenségét és visszatolatott.

Szerencsére a szabályosan közlekedő gépjárművezetők és a hibázó sofőr is sérülés nélkül kerültek ki a rendkívül balesetveszélyes szituációból. A forgalommal szemben vezető autós ötvenezres közigazgatási bírságot kapott és 4 előéleti pontot is elrendeltek részére.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!