Az előző hét végén egészen egy napon át biztosnak látszott, hogy megfogta Donald Trumpot az ellene vizsgálódó különleges ügyész. Robert Muellernek bizonyítékai vannak arról, hogy az elnök törvénysértést követett el - írta a BuzzFeed. A lap információi szerint Trump utasította ügyvédjét, hogy hazudjon egy kongresszusi kihallgatáson. Ezzel pedig az elnök akadályozta az igazságszolgáltatást, ami elég ahhoz, hogy leváltsák, sőt akár börtönbe is zárják.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/166744-685767-1728132933-110228-478328-1548099010-trump1-e1542521238153.jpg)
Aztán másnap jött a fordulat. A különleges ügyész hivatalának szóvivője valami igazán ritka dolgot tett: megszólalt. Már önmagában ez különleges eseménynek számít. Peter Carr soha nem szokott mondani semmit. Az újságírói megkeresésekre csak a "nem akarjuk kommentálni" mondattal válaszol.
Most azonban gyorsan közleményt tett közzé, amiben "vitatta" a BuzzFeed cikkében leírtakat.
Trump és rajongói azonnal örömtáncot lejtettek. Maga Mueller jelentette ki, hogy nem igaz a BuzzFeed cikke. Az egész csak fake news. Nincs itt semmi látnivaló, az elnök nem követett el bűncselekményt, a demokraták menjenek szépen haza, és csak ne beszéljenek az elnök kirúgásáról.
Carr közleményének alapos átolvasása és kielemzése után azonban már egyáltalán nem is olyan biztos, hogy tényleg cáfolta volna a cikk legfőbb állítását. Csak egyes részeit. Hogy pontosan mit, azt nem lehet tudni. A BuzzFeed mindenesetre kiállt a riport hitelessége mellett.
Még a Mueller-nyomozást behatóan tanulmányozó jogi szakértők is értetlenkedve álltak a nagyon óvatosan megfogalmazott jogásznyelven írt közlemény előtt, és nem igazán tudták megfejteni, mit is jelent ez a cáfolat.
Az egész cikk rossz, úgy ahogy van, vagy csak egyes részei? Lehet, hogy Muellernek csak írásos bizonyítékai nincsenek a törvénysértésről, esetleg az nem stimmel, hogy több szemtanú vallomására támaszkodhatnak? Vagy csak közvetett bizonyítékok vannak Trump ellen?
Az is kérdéseket vetett fel, hogy miért pont most, és miért pont ezzel a cikkel kapcsolatban adtak ki közleményt Muellerék. A több mint másfél éve tartó nyomozás alatt töménytelen mennyiségű cikk jelent meg, amire reagálhattak volna, de soha nem tették meg.
Lehet, hogy a BuzzFeed cikke túl nagyot szólt. A demokraták már kongresszusi nyomozások indításáról és impeachmentről kezdtek el beszélni, ami megnehezítené a különleges ügyész nyomozását. Vagy csak azt akarták bizonyítani ezzel, hogy nem tőlük szivárgott ki az információ?
Nem. Tudunk. Semmit
Ez a Mueller-nyomozásról szóló cikkek alaptétele, amit ez a mostani eset is tökéletesen bizonyított. Nem tudjuk, hogy mit tud Mueller, és egészen addig nem is fogjuk megtudni, míg el nem készíti végső nagy jelentését, amire jobban várunk, mint a Trónok harca utolsó részére.
Ez minden idők legizgalmasabb és legjobban összerakott krimije, ami a szemünk előtt, a valóságban zajlik, és jobb bármilyen kitalált történetnél.
A nézőknek pedig nem jut más, mint a találgatás, és az elméletek gyártása, hogy végül hova fog kifutni a történet. Mint egy jó tévésorozatnál, a rajongók képesek minden egyes kis részletet agyonelemezni, és órákon át vitatkozni azon, hogy annak milyen hatása lesz a végjátékra.
Ahogy a Trónok Harca, vagy a Marvel-filmek rajongói szételemezik a legújabb előzetesek minden egyes képkockáját, utalások után kutatva, úgy elemeznek minden egyes apró hírmorzsát a nyomozás követői, bizonyítékokat keresve.
Közben pedig próbálják feltérképezni, hogy mi is történik ebben a többszereplős, szerteágazó történetben, ami olyan, mint egy tökéletesen felépített kémtörténetbe oltott politikai thriller. Megvan benne minden, ami izgalmassá teszi:
- két nagy világhatalom több mint fél évszázada zajló geopolitikai játszmája.
- Szerteágazó, már-már szinte követhetetlen többszereplős cselekmény, önmagában is izgalmas mellékszálak tömkelegével, amikről nem lehet tudni, mennyire lesznek fontosak a legvégén.
- Érdekes mellékszereplők: szexi orosz kémnő, volt brit hírszerző, ukrán oligarchákkal üzletelő, gyanús politikai tanácsadó, az elnökjelölt piszkos ügyeit megoldó emberként elsimító ügyvéd, orosz befolyás alá került amerikai tábornok, sőt, még egy Playboy-modell és egy pornószínésznő is feltűnik, hogy a szex se maradjon ki.
És persze ott van a két főszereplő, a nagy ellenségek, akiknek az összecsapása áll a középpontban, és akik nem is különbözhetnének jobban egymástól:
- a nagyszájú, magamutogató, harsány milliárdos üzletember, a bulvárlapok címlapjain rendszeresen szereplő valóságshow-sztár, aki mindenkit meglepve az Egyesült Államok elnök lesz.
- És ellenfele, a volt tengerészgyalogos, a vietnami háborús hős, aki kőkemény ügyészként csinált karriert, mielőtt az FBI legnagyobb tiszteletben tartott igazgatója lett. A médiaszereplésektől irtózó "Láthatatlan Ember", a "Hallgatás Mestere", aki a háttérben szép csendben dolgozik a bonyolult ügy felgöngyölítésén, és semmit sem árul el arról, merre is halad a cselekmény.
Még a hatalmas szereplőgárdát felvonultató Trónok harca szerzője, George R.R. Martin is irigykedhet, arra gondolva, ilyet még ő sem tudott volna kitalálni.
Kiemelt kép:Al Drago/Bloomberg via Getty Images