San Joséban már javában zajlik a Facebook immáron hagyományos fejlesztői konferenciája, az F8, ahol - magyar idő szerint - tegnap este Mark Zuckerberg nemcsak a legnagyobb közösségi oldal teljes átalakítását jelentette be, de arról is beszélt, hogy a népszerű üzenetküldő alkalmazásuk,

a Messenger is fontos változásokon megy át a közeljövőben.

A várható újdonságok közül az egyik legfontosabb, hogy a Facebook elkötelezte magát az applikáció "szerkezetének" jelentős átalakítása mellett, hogy az okostelefonos alkalmazás a jelenleginél sokkal kevesebb helyet foglaljon, és sokkal gyorsabban működjön. Amennyiben hinni lehet a fejlesztőknek, a Messenger megújított verziójának mindössze két másodpercre lesz szüksége, hogy betöltsön, a méretét tekintve pedig 30 MB-nál is kevesebb helyet foglal majd a mobilokon, ami elég komoly vállalás, hiszen az évek során rendszeresen toldozgatott és foltozgatott app jelenleg a 100 MB-ot is meghaladja.

Emellett a most beharangozott új verzióban külön helyet kapnak majd a családtagok és a közeli barátok. Az egyelőre még nem világos, hogy ez az alkalmazáson belül pontosan hogyan fog kinézni, és miképp lehet majd ebbe a kategóriába embereket felvenni, ugyanakkor abban mindenképpen van ráció, hogy azok a felhasználók külön is elérhetők legyenek, akikkel a legtöbbet beszélgetünk a mindennapokban.

Ismét teljesen átalakul a Facebook

Mark Zuckerberg úk korszakot jelentett be a Facebook életében.

Készül továbbá a Watch party, ami egy már létező Facebookos funkciót honosít majd meg a Messengeren belül. Ennek lényege, hogy a barátainkkal közösen nézhetünk majd videókat, ugyanakkor a lejátszás közben nemcsak arra lesz lehetőség, hogy cseteljünk, miközben pörög a kiválasztott felvétel, de akár videochat is indítható lesz, így élőben láthatjuk a másik reakcióját a választott videóra - ezzel új értelmet nyerhet a következő Star Wars- vagy éppen Marvel-film új előzetesének megtekintése.

És ezzel még nincs vége, hiszen a Messenger asztali gépre is letölthető lesz, többé nem kell majd böngészőt használni, hogy elérjük a messenger.com-os verziót. A program elérhető lesz Windowst és MacOS-t futtató számítógépekre, és lényegében ugyanúgy fog működni, mint a Microsoft-féle MSN, ráadásul a Facebook ígérete szerint ez a verzió ugyanazt tudja majd, mint a mobilos változat.

Külön számítógépes programként is elérhető lesz a Messenger. Fotó: Facebook

A privát szféra és a korábbinál fokozottabb biztonság már a Facebookot érintő változások esetében is kiemelt téma volt, és nincs ez másként a Messenger esetében sem. Mark Zuckerberg ígérete szerint az üzenetküldő szolgáltatás végre megkapja a végpontok közötti titkosítást, ami minden korábbinál nehezebbé teszi, hogy illetéktelenek hozzáférjenek a privát beszélgetéseinkhez.

Amíg a frissen bejelentett és átalakított Facebook az Egyesült Államokban már elérhető, és a következő hetekben a világ minden pontján élesedni fog, addig a Messenger új verziójának érkezéséről még nincs hivatalos információ. Zuckerberg szerint a cégnél már javában folynak a tesztelések, így jó eséllyel valamikor 2019 folyamán már mindenkinek elérhető lesz a tegnap este bemutatott új változat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!