Csordogálnak a 2022-es iPhone-okról szóló pletykák, DylanDKT szivárogtató a Twitteren osztotta meg, hogy forrásai szerint az iPhone 14 Pro modell egy üvegbe rejtett kameralyukat kap az előlapon, az arcfelismerésért felelő FaceID-rendszer szenzorai pedig a panel alatt nyugszanak majd.

Ez egybevág azzal a korábbi előrejelzéssel, amiről Ming-Csi Kuo, a hírhedt Apple-elemző beszélt. Kuo szerint az iPhone 14 Pro és a Pro Max variánsok már panelba vágott kameralyukakkal érkeznek, de az alapmodelleken megmaradnak a tavalyi modellek kameraszigetei. Az Apple tavaly annyit változtatott, hogy az iPhone 13 kameraszigetének méretét csökkentette, ami már jóval kisebb, mint a 2017-ben megjelent iPhone X-en. Arra viszont nem lát esélyt az elemző, hogy a Touch ID ujjlenyomat-olvasó is a képernyő alá költözzön, szerinte ezt legkorábban 2023-ban léphetik meg a cupertinóiak.

DylanDKT szerint az Apple egy újgenerációs iPhone SE-vel is előrukkol az idén, ami külsejében nagyban őrzi majd a jelenlegi generáció hagyományait, de már támogatni fogja az 5G-t és erősebb specifikációkkal bír.

A régóta várt hajtogatható iPhone pedig úgy tűnik, egyelőre még mindig csak prototípus, a cég alaposan teszteli a technológiát, mielőtt abból kereskedelmi forgalomba kerülő modell válik.

*Update to this tweet!* The iPhone SE with a similar design to the XR/11 with a slightly smaller screen size, has been pushed back to an expected release of 2024. For 2022, Apple will instead release an iPhone SE with 5G, a spec bump, and the same design as the 2020 model.

- Dylan (@dylandkt) January 6, 2022

Kapcsolódó

Hamarosan jöhet a SIM-tálca nélküli iPhone

Akár már 2022-ben jöhetnek a pusztán eSIM-et fogadó iPhone-ok.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!