Mivel manapság már több biometrikus azonosítási mód is választható az okostelefonunk védelmére, ezért könnyen hihetnénk, hogy a készülékünk teljesen biztonságban van. Viszont sajnos többször is sikerült már tesztek során bemutatni, hogy egyes esetekben az eszközök arcfelismerője egy fotóval, vagy akár egy másik személy arcával is becsapható.

Emanuele Cisotti, az olasz Smartworld szerzője nemrég videón mutatta be, hogyan tudta kijátszani a Samsung nemrég bejelentett csúcsmodellje, a Galaxy S10 arcfelismerőjét, és ehhez csupán arra volt szüksége, hogy egy másik telefon kijelzőjén bemutassa a róla készült szelfit.

Egy fotóval játszották ki a Samsung új csúcsmobilját

Még egy ok arra, miért használjunk inkább ujjlenyomat-olvasót.

A Samsung is megszólalt az S10 telefonokkal kapcsolatos aggodalmak kapcsolatban. A gyártó magyarázata szerint az arcfelismerés elsődleges célja, hogy gyorsabbá és kényelmesebbé váljon vele a mobilunk feloldása - gyakorlatilag elég csak rápillantani, és már használhatjuk is. Ők is biztonságosabbnak tartják viszont az ultrahangos, kijelző alá épített ujjlenyomat-olvasó használatát, ami a mi tapasztalataink szerint is kicsit hosszabb ideig tart, mire reagál, de talán ez még nem olyan nagy ár a biztonságért cserébe.

Az S10-ek arcfelismerőjének kijátszása azért lehetséges, mert a mobil nem tapogatja le 3D-ben az arcot - az ahhoz szükséges érzékelőknek nincs is hely a készüléken, amin a jobb felső sarokba került egy panel alá épített kameralyuk.

Arról még nem tudni, hogy a Samsung a közeljövőben tervezi-e esetleg szoftveresen fejleszteni a rendszert.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!