Június 3-án éjfélig kellett volna a beszámolót benyújtani, a társasági adót bevallani és megfizetni, a kormány azonban a koronavírus-járvány miatt felülírta a határidőre vonatkozó szabályokat. Április végén döntöttek úgy a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként, hogy május 31-e helyett négy hónappal, szeptember 30-ig kitolják több adó megfizetési határidejét. A négyhavi automatikus fizetési halasztás öt adót érintett - emlékeztet a Piac és Profit.


Így egy hét marad már csak befizetni az államkasszába:

  • a társasági adót (ez az adóalap 9 százaléka),
  • a kisvállalati adót (ez adóalap 12 százaléka),
  • az innovációs járulékot (0,3 százalék),
  • az energiaellátók jövedelemadóját
  • és a helyi iparűzési adót.

Az adózók dönthettek úgy is, hogy bevallásukat az eredeti határidőig nyújtják be. Egy augusztus végi összesítés szerint a társasági adóbevallások csaknem fele már beérkezett az adóhivatalhoz: 171 ezer társasági bevallás érkezett be a NAV-hoz. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára szerint jellemzően azok a cégek nyújtották be korábban a bevallást, akiknek visszajárt a társasági adó. Sokan beküldték a bevallásukat, de az adófizetéssel kivárják a szeptember 30-át. Számításaik szerint mintegy 100 milliárd forint marad szeptember 30-ig a cégeknél, ami jelentős anyagi megtakarítás, illetve likviditási könnyebbség, hiszen ezt összeget már május 31-ig be kellett volna fizetni.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: MTI/MTVA


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!