R. Kelly évek óta előzetes letartóztatásban volt, amiért hosszú évekig akaratuk ellenére tartott fogva fiatal lányokat, akiket rabszolgasorsba taszított és szexuálisan bántalmazott. A múlt héten 30 év börtönbüntetésre ítélték, melyet egy szövetségi büntetésvégrehajtási intézményben kell letöltenie.

Kapcsolódó

30 évet kapott szexuális bűntettekért R. Kelly

Az amerikai énekesnek hátborzongató rendszere volt behálózott rajongói kihasználására.

A börtönhatóság az ítélethirdetés után 24 órás felügyelet alá helyezte az énekest, miután a pszichiátriai vizsgálat megállapította, hogy klinikailag fennáll annak a veszélye, hogy kárt okoz magában, esetleg önkezével vet véget az életének. A bírósági dokumentumokból kiderül, hogy a pszichológusok mérlegelik a vádlottak lelkiállapotát, kilátástalanságának fokát és büntetésük hosszát.

Kelly pénteken beperelte a brooklyni börtönt, ahol több mint egy éve tartják fogva, mondván, hogy nem szükséges külön felügyelet alatt tartani. Indoklásában szerepel, hogy a börtön személyzete büntetésként alkalmazza a megfigyelést a magas rangú vádlottak esetében. Azt állítja, ő kifejezetten azt mondta a pszichológusoknak, hogy nincsenek öngyilkos gondolatai, ennek ellenére helyezték megfigyelés alá és zárták el kegyetlen módon.

Beadványában szerepel továbbá: az öngyilkosság veszélye miatt megfigyelés alatt álló raboknak gyakran papírból készült ruhát kell hordaniuk, és egyes esetekben evőeszközt sem kapnak, így kézzel kell enniük. Kelly ügyvédei szerint a kemény körülmények helyrehozhatatlan károkat okoztak az énekesnek, aki mentálisan fel volt készülve az ítéletre, és egyáltalán nem mutatta a szorongás jelét.

A börtön és a jogászok ezzel szemben állítják: példátlan lenne, ha a börtön saját önelemzése alapján felmentené Kelly-t a felügyelet alól, ahová saját biztonsága érdekében helyezték.

Ugyanebben a börtönben őrzik átmenetileg Ghislaine Maxwellt is, Jeffrey Epstein kerítőnőjét, akit ugyancsak a múlt héten ítéltek el 20 évre. Maxwellt szintén állandó felügyelet alá helyezték az öngyilkosság kockázata miatt.

Kapcsolódó

20 év börtönbüntetésre ítélték az Epsteinnek kislányokat beszervező kerítőnőt

A 60 éves Ghislaine Maxwell fellebbezni fog.

R. Kelly augusztusban Chicagóban is bíróság elé áll, ahol gyermekpornográfia készítésével vádolják, illetve azzal, hogy kiskorúakat kényszerített szexuális aktusokra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!