Földrengésjelző funkcióval látta el új okostelefon és televízió készülékeit a kínai Xiaomi. A kínai cég kedden jelentette be éves fejlesztői konferenciáján, hogy a készülékek külön alkalmazás letöltése és telepítése nélkül képesek a földrengésjelző funkció ellátására. Az újítás eleinte csak Kínában működik, de később más országokban is használható lesz.

A Xiaomi és a földrengés-előrejelzési technológiák fejlesztésével foglalkozó Institute of Care-Life kutatóintézet által kifejlesztett megoldással ellátott okostelefonok és tévékészülékek

néhány, vagy akár több tíz másodperccel is a lökéshullámok megérkezése előtt tudnak a képernyőre felugró üzenetekkel és hangjelzéssel riasztás leadni.

A funkciót a legújabb Android-alapú felhasználói felületébe, a MIUI 11-be és annak tévékészülékeken futó változatába építették be.

A Xiaomi elnöke rámutatott, hogy a földrengésjelző funkció beépítése a készülékekbe részét képezi a cég mesterséges intelligencia és a dolgok internete (IoT - interneten egymással kommunikáló elektronikai készülékek) fejlesztési programjának.

Retteghet a Huawei, a Xiaomi hivatalosan is megérkezett Magyarországra

A hazai csapat már gőzerővel dolgozik azon, hogy a népszerű kínai gyártó termékei egyre több üzeletben és szolgáltatónál legyenek elérhetőek.

(MTI, TechCrunch)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!