Tizennégyre nőtt a kedd hajnali albániai földrengés halottainak a száma, és több mint hatszázan vannak a sérültek, sokuk állapota súlyos - közölte Tiranában az albán egészségügyi minisztérium.

Hajnalban 6,4-es földrengés volt Albániában

Lakóházak dőltek össze az ország tengerparti részén.

Az MTI tudósítása szerint a balkáni ország fővárosát és északnyugati részét keddre virradóra 6,4-es földrengés rázta meg. Harminc év óta ez volt a legerősebb földrengés Albániában.

A mentési munkálatokra katonákat is kivezényeltek, a földrengésben érintett településeken mintegy négyszáz katona dolgozik, sátrakat állítva fel az emberek ideiglenes elszállásolására.

Több ország, köztük Koszovó, Görögország, Észak-Macedónia, Románia és Törökország is bejelentette, hogy mentőalakulatokat, tűzoltókat és orvosokat küld Albánia földrengés sújtotta térségébe. Az Európai Unió szintén segítséget ajánlott fel Tiranának saját katasztrófaelhárítási rendszerén keresztül.
A tiranai magyar nagykövetség közleményben jelezte: nem tudnak magyar áldozatokról, a fejleményeket folyamatosan figyelemmel kísérik.
A földrengés középpontja Tiranától 30 kilométerrel nyugatra, Thumana településnél volt, a környéken több helyről áramkimaradást jelentettek.

Beszámolók szerint a földmozgást a Balkán több pontján észlelték, még az epicentrumtól csaknem 400 kilométerre lévő Boszniában, illetve a 700 kilométerre található Újvidéken, Szerbiában is.

Kiemelt kép: Túlélőket keresnek a romok között mentők Thumanéban 2019. november 26-án, miután 6,4-es erősségű földrengés volt Albánia nyugati részén. Legalább tizennégy ember életét vesztette, több mint hatszáz megsebesült. MTI/EPA/Malton Dibra


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!