Egy elképesztő fotó jelent meg a Twitteren, melyen az látszik, hogy az új kínai nagykövet épp megérkezik Kiribatra - szúrta ki a 444.hu.

A nagykövet a szokásos vörös szőnyeg helyett a földön hason fekvő helyi fiatalok hátán sétál el a repülőtől.

A kép miatt most a kínai vezetés magyarázatot adott ki. A külügyminisztérium szóvivője megvédte Tang Songgen nagykövetet. Elmondása szerint a helyi vezetők kérésére, valamint Kiribati kultúrájának és szokásainak tiszteletben tartása mellett egyeztek bele abba, hogy elfogadják a helyi népi szokások szerinti ünnepélyes fogadtatást - írta az AFP.

Így tehát a diplomata helyesen cselekedett. A csendes-óceáni szigetországban ugyanis ez a gesztus a tisztelet jele. A szóvivő úgy vélte, hogy a kritizálók csak politikai haszonszerzés miatt háborodtak fel.

hirdetés

"Ha Rómában jársz, tégy úgy, mint a rómaiak" - idézte a közmondást, utalva rá, hogy az új nagykövet ezzel a furcsa sétával csak tiszteletben tartotta a helyi hagyományokat.


hirdetés