Meglepetésre a Ferencváros nyerte a jégkorong Magyar Kupát. Alapesetben ez nem lenne olyan váratlan egy bajnokcsapattól, csakhogy a három legerősebb magyar hokicsapat nem a magyar bázisú bajnokságban játszik: a Fehérvár az osztrákoknál, a DVTK és a MAC pedig a szlovák Extraligában szerepel.

Szenzáció, a Fradi hokicsapata nyerte a Magyar Kupát

25 év után gyűjtötte be a trófeát a csapat.

Őket sikerült megelőznie a Ferencvárosnak, amely az elődöntőben a MAC-ot verte, majd a döntőben a Fehérvárt. Az aranymeccs másnapján a fehérváriak jelezték, hogy a régóta tartó hullámzó teljesítményt nem hagyhatja szó nélkül a vezetőség, aminek az lett az eredménye, hogy menesztették Hannu Järvenpää-t, és a szintén finn Antti Karhulát nevezik ki a helyére - előbbi elküldését a szurkolók többsége nem tartja jó ötletnek.

Szerdán a DVTK is meglépte az edzőváltást: felmentették Marcel Rodmant a munkavégzés alól. Az ő utódja még nincs meg, addig is Strenk Hunor és Farkas Tamás irányítja a munkavégzést.

Mindkét csapat a bajnokság fontos szakasza előtt áll, az EBEL-ben és az Extraligában is hamarosan kezdődik a középszakasz, ott kellene kiharcolni a rájátszásban való részvételt, ezért is döntött úgy a két csapat vezetése, hogy most vált a kispadon.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!