Németország-szerte fokozzák a rendőri jelenlétet a lakosság védelme érdekében a hanaui támadás után - közölte Horst Seehofer német belügyminiszter pénteken Berlinben. Az "érzékeny létesítmények", köztük a mecsetek, fokozott védelmet élveznek majd, de a pályaudvarokra, a repterekre és a határokra is több rendőrt vezényelnek ki.

Seehofer szerint megvan a veszélye annak, hogy a hanaui vérengzést leutánozzák. A belügyminiszter úgy véli, hogy a szélsőjobboldal fokozott kockázati tényező Németországban.

A hanaui támadás egyértelműen rasszista indítékú terrorcselekmény,

hangsúlyozta. "Néhány hónapon belül ez már a harmadik jobboldali terrorista merénylet", folytatta.

A szélsőjobboldali, antiszemita és rasszista fenyegetés nagyon magas Németországban.

Egy 43 éves férfi szerda este lövöldözni kezdett a Hessen tartományban található Hanau egyik vízipipabárjában, és megölt négy embert. Ezt követően autójával Kesselstadt városrészbe hajtott, ahol megtámadott egy vegyesboltot, és egy autóra is tüzet nyitott. Itt öt embert gyilkolt meg. Áldozatai kivétel nélkül bevándorló háttérrel rendelkeztek.

A feltételezett elkövető a vérengzés után hazatért, megölte édesanyját, majd magával is végzett. Holtteste mellett egy lőfegyvert találtak, amelyet amatőr sportlövőként legálisan tartott.

Nőgyűlölő volt és zavaros összeesküvés-elméleteket terjesztett a hanaui merénylő

A terrorcselekményként kezelt esetben Tobias R. tíz embert gyilkolt meg, köztük a saját édesanyját.

Kiemelt kép: AFP/WOLFGANG KUMM/DPA/DPA PICTURE-ALLIANCE


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!