1200-an minden bizonnyal örökre megemlegetik azt a nyári kirándulást, amely rémálommá változott a Góbi-sivatagban. A kínai Global Times napilap most számolt be arról a túráról, amely tökéletesen bebizonyította, miért nem lehet szervezetlenül és fejetlenül nekiindulni bármilyen útnak - pláne extrém területen.


A lap szerint augusztus 1-jén éjjel az északnyugat-kínai Gansu tartomány rendőrsége arról kapott bejelentést, hogy egy túracsoport elveszett a Góbi-sivatagban. Négyórás kutatás után sikerült megtalálni a csoportot, de a rendőrök megdöbbenve látták, hogy az 1200 (!) főiskolai hallgatóval csupán hét túravezető volt.

A lapnak Luo Jia nyilatkozott, aki azt mondta, a WeChat alkalmazáson hallott először a túráról, amelyben a szervezők szabad ég alatti sivatagi kempingezést ígértek, és csupán 499 jüan (72 dollárt) regisztrációs díjat kellett befizetni.

Luo szülei aggódtak, de miután látták a szervezőktől kapott dokumentumot, amely taglalta, hogy ha szükséges, a helyszíni orvosi ellátás mellett vészhelyzetben a mentők is készenléti állapotban lesznek, megnyugodtak.

A csoport augusztus 1-én kora reggel elindult a Góbi-sivatagba, azonban amint melegedett az idő, többen hőgutát kaptak, másoknak felhólyagosodott a lábuk. Délben aztán közölték velük, bocs', de a vezető eltévedt és rossz irányba vitte őket.

A csoportban egyre nőtt a feszültség és a szorongás, nem tudtak kapcsolatba lépni a szervezőkkel, és a résztvevők ekkor döbbentek rá, hogy nem tudják megkapni az ígért orvosi ellátást. Kiderült, mindössze egy doktor volt köztük, az orvosi csapat többi tagja önkéntes volt, akiknek csupán elsősegély-ismerete volt, semmi más.

Megérkezve a táborhelyre egyre többen követelték, hogy jöjjenek értük, és menjenek haza, közben a tábor körül farkasok jelentek meg, ezért a félelemtől vezérelve úgy döntöttek, hogy tüzet gyújtanak.

Miután az ígért időben sem jött értük senki, Luo felhívta a rendőrséget, és azt közölte:

Csapdába estünk a sivatagban!

A felmentő sereg hajnal 3-kor érkezett meg, és végül mindenki szerencsésen kimentettek.

A lap szerint 2013 óta lendültek fel a helyi lakatlan területeken folytatott túrák, Csang Hongfeng túraszervező úgy nyilatkozott, nagyon ritka, ha egy több mint 1000 tagú csapat vág neki a Góbi-sivatagnak, és a szervezőknek általában többéves túravezetői tapasztalatra van szüksége.

A pekingi túraszövetség képviselője szerint Kínában még nincsenek kormányzati rendeletek a túrázásról, mivel azt inkább egyszerű testmozgásnak tekintik, és nem sportnak.

Kiemelt fotó: Qing Dynasty. Yan zhihong / Imaginechina


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!