Viszont több mint 8 százalékkal kevesebben is haltak meg a Covid csillapodásával, így némileg csökkent a természetes fogyás.


Több mint tíz százalékkal kevesebb gyerek született idén októberben Magyarországon, mint tavaly ilyenkor - derül Ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közölt adataiból. Ha a 2021 novembere és 2022 októbere közötti időszakot vetjük össze az ezt megelőző egy évvel akkor a születések számában 3,9 százalékos csökkenést látni, azonban a halálozások száma is csökkent 8,3 százalékkal.

Idén októberben 7361 gyermek született, 12 százalékkal, 978-cal kevesebb, mint 2021 októberében. 10 808-an haltak meg, 8,7 százalékkal, 1032-vel kevesebben, mint tavaly ilyenkor.

Házasságot 4712 pár kötött, ez 11 százalékkal, 579-cel kevesebb a tavaly októberinél.

2021 novembere és 2022 októbere között 88 834 gyermek jött világra, 3,9 százalékkal, vagyis 3585-tel kevesebb a megelőző 12 havinál.

Ez év január-októberében 5,4 százalékkal kevesebb gyermek született, ezen belül január-áprilisban 11, augusztus-októberben 8,2 százalékkal csökkent, május-júliusban pedig 4,1 százalékkal nőtt a születések száma 2021 azonos időszakához viszonyítva.

- derül ki a KSH adatokból.

2021 novembere és 2022 októbere között 144 169-en haltak meg, 8,3 százalékkal, 12 970-nel kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban.

A halálozások száma ez év január-októberében 9,3 százalékkal esett vissza, ezen belül januárban 4,4, március-júniusban 21 százalékkal, szeptember-októberben pedig 5,5 százalékkal csökkent, míg februárban 4,9, július-augusztusban 6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, ennek következtében

Az elmúlt egy évben 66 260 pár kötött házasságot, 6,4 százalékkal, 4500-zal kevesebb az azt megelőző 12 havinál.

Idén január-októberben 9 százalékkal csökkent a házasságkötések száma; január-áprilisban 10, június-szeptemberben 11 százalékkal kevesebb, májusban pedig 3,6 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2021 azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 14,9 halálozás jutott. Az élveszületés 0,3, a halálozás 1,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2020. november - 2021. októberinél, ennek következtében a természetes fogyás 0,9 ezrelékponttal, 5,7 ezrelékre csökkent.

Ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékponttal több, mint a megelőző 12 hónapban. A házasságkötési arányszám 6,8 ezrelék volt, 0,4 ezrelékponttal kisebb, mint az egy évvel korábbi időszakban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!